2020. január 18., szombat

10 NAP IMÁDSÁGBAN 2020 - Imában igényelhető ígéretek


10 nap imádságban 2020


Keressük és kérjük Isten Szentlelkét!

Imában igényelhető ígéretek

Isten nagyon sok ígéretet adott nekünk Igéjében. Kiváltságunk, hogy igényeljük ezeket imában. Parancsolatai és tanácsai szintén ígéretek. Sosem kér tőlünk olyasmit, amit az Ő ereje által ne tudnánk megvalósítani.

Amikor imádkozunk, nagyon könnyű szükségleteinkre, nehézségeinkre vagy kihívásainkra összpontosítani, nyafogni és sajnáltatni magunkat a helyzet miatt. De az imának nem ez a célja! Az ima arra való, hogy erősítse a hitünket. Ezért bátorítunk titeket arra, hogy igényeljétek Isten ígéreteit az imaalkalom ideje alatt. Ez segít abban, hogy ne magatokra figyeljetek és saját gyengeségetekre, hanem tekinteteteket Jézusra irányítsátok.

„Isten Igéjében minden ígéret számunkra íratott le. Imáinkban ismételjük el a Mindenható szövetséges igéit, és hittel igényeljük ígéreteit! Az Ő szava a biztosíték arra, hogy megkaphatunk minden lelki áldást. Kérjünk kitartóan, és sokkal többet kapunk annál, mint amennyit kérnénk vagy elgondolnánk” (Ellen G. White: In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 71. oldal). Hogyan igényelhetjük ígéreteit? Például, amikor békességért imádkozunk, igényeljük Jn 14:27 ígéretét, és mondjuk el Istennek: „Uram, te azt ígéreted nekünk a Bibliában: »Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!« Add nekem, kérlek ezt a békességet!” Köszönd meg Istennek, hogy Ő békességet ad, még akkor is, ha nem érzed ott és akkor.

A Szentlélek ígérete

„Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn.” (Zak 10:1)

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik?” (Lk 11:13)

„Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek...  És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet” (Jn 14:26, 16:8, ÚRK)

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:12-14)

„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.” (Zak 4:6)


Ígéretek, hogy Isten meghallgatja az imákat

„Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.” (Jn 15:7)

„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4:16)

„Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” (Mk 11:24)

„És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50:15)

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” (Mt 18:19)

„És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” (Mt 21:22)

„És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:13-14)

„És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Jn 16:23-24)

„És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (1Jn 5:14-15)

Isten hatalmával kapcsolatos ígéretek

„Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” (1Móz 18:14)

„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg.” (2Móz 14:14)

 „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” (10:27)

„Hű az, a ki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5:24)

„Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.” (Jób 42:2)

„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:31-32)

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4Móz 23:19)

„Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.  Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40:28-31)


Ígéretek Isten vezetésére

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1:9)

„Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28:15)

„Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem.” (2Móz 23:20)

„De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívvel, lélekkel keresed.” (5Móz 4:29)

„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz!” (Jer 33:3)

„Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézs 40:4-5)

„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt 32:8)

„Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz 31:8)

„Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.” (Zsolt 25:12)

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3:5-6)

„Ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.  Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”  (Ézs 58:10-11)

„Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” (Ézs 65:24)


A szív cseréjének ígérete

„Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám.” (Jer 24:7)

„Szívedet és utódaid szívét körülmetéli Istened, az Úr, szeretni fogod Istenedet, az Urat teljes szívedből és teljes lelkedből, és élni fogsz.” (5Móz 30:6)

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” (Ezék 36:26)

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1:6)

„Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.” (2Pt 1:3- 4)

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5:17)

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5:23-24)

A megbocsátás ígéretei

„De megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7:14)

„Megbocsátottad néped bűnét, elengedted minden vétkét.” (Zsolt 85:3)

„Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.” (Zsolt 86:5)

„És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Mk 11:25)

„Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef 4:32)

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1:9)

„Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” (Ézs 1:18)

„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézs 43:25)

„Megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31:34)

„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából.” (Ef 1:7)


A bűn feletti győzelem ígérete

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4)

„De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” (Róm 8:37)

„De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15:57)

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41:10)

„Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.” (Ef 6:16)

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2:13)

„Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.” (Gal 5:16)

„A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek.” (Róm 16:20)

És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12:2)

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.” (1Jn 2:15)


A gyógyítás ígéretei

„Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód.” (2Móz 15:26)

„… élteden át tartson erőd!” (5Móz 33:25)

„Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt 103:2-5)

„Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.” (Péld 3:7- 8)

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.  Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:3-5)

„Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.” (Jer 17:14)

„Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat - így szól az Úr. Mert eltaszítottnak hívnak téged, Sion, akivel senki sem törődik.” (Jer 30:17)

„Én majd bekötözöm és orvoslom sebeit, meggyógyítom őket, és megmutatom nekik: milyen kincs az igazi béke.” (Jer 33:6)

„De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.” (Mal 3:20)

„Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” (Jak  5:14-15)


Az erő ígérete Isten akaratának teljesítéséhez

„Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat.” (Zsolt 27:14)

„Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4:16-18)

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6:9)

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4:13)

„… mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2:13)

„De ő ezt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.« Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12:9)


Ígéretek, hogy Isten tanúbizonyságai leszünk

„Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!” (Ézs 44:8)

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” (Ézs 60:1)

„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5:18)

„Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” (Jer 1:7)

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8)

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2:9)

„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3:15)

2020. január 17., péntek

10 NAP IMÁDSÁGBAN 2020 - 10. nap PÉNTEK

MA IS ÉLŐBEN 20:00 órakor várunk szeretettel! Itt jelentkezhetsz be: https://zoom.us/j/5555144000

10 nap imádságban 2020

Keressük és kérjük Isten Szentlelkét!

10. nap – A Szentlélekben lakozni

„És én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké. … Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. … Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet, és az én Atyám szeretni fogja azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Fil 3:13-14, ÚRK)

„Amikor reggel felkelsz, érzed a gyámoltalanságodat és azt, hogy milyen sok erőre van szükséged Istentől? Ilyenkor mennyei Atyád elé terjeszted-e alázattal, szívből szükségletedet? Ha igen, angyalok jegyzik az imáidat, és ha nem vagy képmutató, s olyan veszélyben vagy, hogy akaratlanul tennél rosszat, és árasztanál olyan befolyást, ami rosszra vinne másokat, akkor őrzőangyalod melletted lesz, késztet, hogy egy jobb utat válassz, ő adja szádba a szavakat, és befolyásolja cselekedeteidet” (Ellen White: Messages to Young People [Üzenet az ifjúságnak], 90. o.).

Egy szombat este a mosogatónál álltam a közösségi termünkben, és mosogattam a szeretetvendégség után. Egy orosz cserediák segített eltörölgetni a tányérokat. Tudtam róla, hogy nem keresztény, ezért magamban imádkoztam, hogyan használjam ki az időt, amíg együtt mosogatunk. „Volna egy kérdésem, ha nem haragszol” – kezdtem bele. „Nyugodtan, mondd csak!” – válaszolta a lány. „Miért van az, hogy Oroszországban olyan sok ember nem keresztény?” „Fogalmazhatnál úgy is, hogy én miért nem vagyok keresztény” – vigyorgott szélesen. „Oké” – váltottam én is lazábbra. „Te miért nem vagy keresztény?” „Egyszerűen nem látok semmilyen bizonyítékot Isten létezésére” – jelentette ki tényszerűen, majd visszakérdezett. „És te miért vagy keresztény?” „Mert nekem viszont sok bizonyítékom van!” – válaszoltam. Nevetett, majd kért, hogy részletezzem. Akkor elmondtam a bizonyságtételemet arról, hogy mit tett értem Isten.

„Van egy kísérletem, ha esetleg kipróbálnád” – mondtam. „Azt hiszem, ha ezt elvégzed, akkor már lesz bizonyítékod Isten létezésére. Szeretném, ha az elkövetkező 30 napban szánnál egy kis időt arra, hogy olvass János evangéliumából. Ha hamarabb a végére érsz, akkor kezdd elölről. Szeretném kérni azt is, hogy imádkozz Istenhez olyankor, amikor senki sem hallja. Beszélj neki azokról a dolgokról, amiket csak te tudsz, és kérj valami olyasmit, amiről csak te tudhatsz, és figyeld meg, hogy mi történik!” „Oké!” – mondta a lány. „Ez elég könnyű feladatnak tűnik. Érdekes élmény lesz.”

Cserediákként megkövetelték tőle, hogy mindenhová elmenjen a vendéglátó családdal, mert így megízlelheti az adott kultúrát. Így hát minden héten eljött a gyülekezetbe, mert vendéglátói jöttek. Két héttel a kísérlet kezdete után odaléptem hozzá a gyülekezetben, és megkérdeztem tőle: „Nos, hogy meg a próba?” Komolyan, de kedvesen válaszolt: „Nem értem, mi történik. Még két hét hátra van, de már nem tudom biztosan kijelenteni, hogy Isten nem létezik.” „Az nagyon jó!” – válaszoltam lelkesen. „Csak folytasd tovább! Ha nyitott maradsz, még több bizonyítékod lesz Isten létezésére.” Amikor aznap elköszöntünk, mosolygott, és köszönetet mondott. Hazament Oroszországba, mielőtt lejárt volna a 30 nap, de tudom, hogy ő és Isten jobban megismerkedtek!

Hogyan lakozhatunk az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenlétében?
·          Egyszerűen töltsünk időt azzal, nyitott szívvel és elmével tanulmányozzuk a Bibliát. Jézus az élő Ige (Jn 1:14, 14:6-9), és ha láttuk Őt, akkor láttuk az Atyát. Az Isten írott Igéjének megszületését pedig a Szentlélek inspirálta (2Pt 1:21). Tehát, miközben olvassuk a Bibliát, és hiszünk tanításaiban és ígéreteiben, lépésről lépésre átváltozunk Jézus képmására (2Kor 3:18).
·          Továbbá, miközben imádkozunk Istenhez, megnyitjuk szívünket neki, mint Barátunknak, a Szentlélek közel jön, meglágyítja szívünket, lelkünket pedig felvértezi az előttünk álló küzdelmekre. Amikor imádkozunk, a sátán ereje megtörik, és Isten ereje által le fogjuk győzni a kísértéseket.
·          Végül, miközben engedelmeskedünk a Biblia üzenetének, és megosztjuk azt másokkal is, közelebb kerülünk Isten szívéhez, és bensőnkben békére találunk (Mt 11:28-30).
    
Bibliaszövegek, melyek alapján imádkozhatunk
·          2Pt 1:21 – A Szentlélek ihlette a Bibliát. Amikor olvassuk és elfogadjuk, akkor az ő jelenlétében vagyunk, ugyanúgy pedig Jézus és az Atya jelenlétében is (Jn 14:23).
·          Lk 11:11-13 – A Szentlélek ereje növekedhet bennünk és körülöttünk, ha imádkozunk és kérjük Istentől a jelenlétét.
·          ApCsel 2:1-4 – A Szentlélek azt szeretné, ha megosztanánk másokkal, amit Isten tanított velünk, valamint az áldásait is. Az ő akarata az, hogy mindenhol megtérjenek és üdvösséget nyerjenek az emberek.
·          1Tim 2:1-4 – Amikor imádkozunk, a Szentlélek áldása árad a környezetünkre, és az üdvösségre vezeti az embereket.
·          ApCsel 5:31-32 – Amikor engedelmeskedünk az Isten akaratának, akkor erősítjük a Szentlélek jelenlétét és áldását az életünkben.
·          Róm 8:26 – A Szentlélek azt szeretné, ha az ima népe lennénk. Ezt bizonyosan áldás követi (2Krón 7:14).

A közös ima javasolt felépítése és témái

·          Drága mennyei Atyám, teremts bennem éhséget Igéd után, hogy örömmel töltsek időt veled! Miközben olvasom a Bibliát, add, hogy tisztán értsem jellemedet, és életemre vonatkozó akaratodat!
·          Jézus, kérlek, küldd el Szentlelkedet életembe, és tégy engem az ima emberévé! Változtass engem erőteljes közbenjáróvá, hogy nagyon sokan megszabaduljanak sátán sötét láncaitól!
·          Add, hogy elmém és szívem összhangban legyen akaratoddal! Add, hogy úgy parancsolataidnak, mint az Ige többi szakaszának teljes mértékben engedelmeskedni tudjak!
·          „Fogadj el Uram, a te tulajdonodnak! Összes tervemet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra! Maradj velem s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem!” (Ellen White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 52. o.).
·          Urunk felemeljük hozzád szavunkat vezetőinkért szerte a világon! Kérünk, adj nekik bölcsességet, amikor döntéseket hoznak, és vezetik népedet!
·          Urunk, add, hogy mindnyájan barátai legyünk a magányosoknak, és bemutassuk Isten szeretetét azoknak, akiknek törődésre van szüksége!
·          Imádkozunk gyermekeinkért. Kérünk, erősítsd meg őket, hogy bátran kiálljanak melletted, amikor akadályokkal és nyomással találják szemben magukat. Segítsd őket bölcs döntésekre, és add, hogy kiálljanak az igazság mellett (Ézs 44:3-4).
·          Imádkozunk azokért a családokért, ahol a káosz, a bánat és a zűrzavar uralkodik.
·          Taníts meg Jézus önzetlen példáját követni azáltal, hogy gondoskodunk a körülöttünk élők mindennapi szükségleteiről. Képezz ki arra, hogy szolgálhassunk, mint gyógyító misszionáriusok, civil önkéntesek és a szükségben lévők barátai!
·          Urunk, add, hogy az egyszerű kegyesség hatalmas ébredése söpörjön végig egyházadon az utolsó napokban! Add, hogy kiálljunk az igazság mellett, szakadjon bár az ég!
·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. Add, hogy meglássák szükségleteiket és kinyissák szívüket a Szentlélek előtt!
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.

Javasolt énekek: Ó, Jézus a szívem úgy vár! (HÉ 136); Néped oly várva vár (HÉ 137); Én Jézusom téged (HÉ 213); Ne én, de Krisztus (HÉ 215); Megváltva (karének); Tudom és érzem (HÉ 187); Vonj engem, Jézus (HÉ 200)

2020. január 16., csütörtök

10 NAP IMÁDSÁGBAN 2020 - 9. nap CSÜTÖRTÖK


MA IS ÉLŐBEN 20:00 órakor várunk szeretettel! Itt jelentkezhetsz be: https://zoom.us/j/5555144000

10 nap imádságban 2020

Keressük és kérjük Isten Szentlelkét!

9. nap – A Szentlélek munkája

„És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 18:1, 4).

„Óriási szükségünk van arra, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennünk. A Szentlélek egészen Isten, úgy működésében, mint megnyilvánulásában. Atyánk azt akarja, hogy miénk legyen Lelke kegyelmes kiáradása, s akkor olyan hatalommal munkálkodnánk, amilyet nem láttunk és nem tapasztaltunk korábban. Így mindig bennünk fog élni a szeretet, a hit és a reménység. Előre haladhatunk hitben, bízva abban, hogy a Szentlélek lesz a társunk” (Ellen G. White: Evangelism, 299. o.).

Egyszer elérkezik Isten népe körében a hatalmas ébredés szerte, az egész földön. A Szentlélek leszáll nagy hatalommal. A Szentléleknek ezt a működését a bibliai időkben a kései esőhöz hasonlították, ami a Közel-Keleten évente hullott, és beérlelte a gabonát az aratásra (Zak 10:1). Lesz idő, amikor Isten népe kimegy, hogy minden lehetséges módon megossza másokkal a hitét. Csodák történnek Krisztus hatalma által. Ezrek, talán milliók fogadják el az üdvösséget. A Szentlélek munkája az, hogy megmentse az elveszetteket, és nincs nagyobb öröm annál, mint osztozni vele ebben a munkában.

Egy szombaton egy házaspár, Lance és Renae jelent meg a gyülekezetünkben. Valaki otthagyott a házuk küszöbén egy otthoni bibliatanulmányozásra való könyvet. Bizonyos élethelyzetük miatt Lance és Renae úgy döntöttek, adnak egy esélyt ennek a könyvnek. Átlapozták, és felfedezték benne a szombat témáját. Ez felkeltette az érdeklődésüket. Alaposan áttanulmányozták azt a részt, és úgy érezték, meg kellene találniuk azt az egyházat, amelyik ezt a könyvet nyomtatta. Felfedezték az impresszumban, hogy a kiadó a Hetednapi Adventista Egyház. Megkeresték a gyülekezetet, és szombaton el is jöttek. Lance megmutatta nekünk a könyvet, és megkérdezte, hogy mi adtuk-e ki. „Igen” – válaszoltam. „Nagyszerű!” – lelkesedett Lance. „Sok-sok kérdésünk van! Lenne lehetőség arra, hogy valaki eljöjjön hozzánk, és bibliaórákat adjon?” Természetesen biztosítottam őket arról, hogy örömmel megteszem ezt. Amikor meglátogattam őket, tudomásomra hozták, hogy két fiukkal együtt komoly változtatásokra készülnek az életükben. Alkoholisták és szerhasználók lettek, házasságuk romokban hevert. Tudtam, hogy Jézus szabadító hatalmára van szükségük. Megosztottam velük az evangélium üzenetét, és közben imádkoztam magamban Isten segítségéért. Láthattam, hogyan győzi meg őket mélységesen a Szentlélek. Amikor befejeztem mondandómat, megkérdeztem tőlük: „Van valami okotok arra, hogy ne adjátok át az életeteket Jézusnak?” Úgy válaszoltak, hogy nagyon boldogan elfogadják a Jézus által felkínált bűnbocsánatot és üdvösséget. Ott rögtön letérdeltünk imádkozni, vezettem őket, hogyan mondják el bűnbánatukat és fogadják el Jézust Megváltójuknak és Uruknak. Könnyekkel a szemükben ismételték utánam, és örömmel álltunk fel az ima után. Egyértelmű volt a Szentlélek csodatévő ereje. Most már mindketten az Isten gyermekei voltak.

Amikor következő héten megérkeztem hozzájuk, alig tettem három lépést a nappaliba, Lance máris kérdezett: „Lelkész, mi a helyzet a dohányzással? Gondolod, hogy egy keresztény cigizhet?” A bibliaóráknak és későbbi látogatásaimnak köszönhetően Lance és Renae megszabadultak minden lánctól, amivel sátán megkötözte őket. Hamarosan megkeresztelkedtek, és Krisztus ügyének lelkes munkásai lettek. Családtagjaiknak és barátaiknak mind elmondták a bizonyságtételüket és bibliaórákat adtak. Ők is elkezdtek a Szentlélekkel dolgozni, hirdetni az evangéliumot a környezetükben élőknek. Milyen csoda ez!

Bibliaszövegek, melyek alapján imádkozhatunk
·          Mt 28:19-20 – Jézus minden követője tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy az üdvösség jó híre terjedjen.
·          Jn 16:13 – Amikor a Szentlélek munkálkodik, emberek vonzódnak Isten Igéjének igazságaihoz.
·          ApCsel 9:36-42 – A csodák célja az, hogy az emberek megkapják a bizonyítékot, ami alapján hitre juthatnak Jézusban.
·          Mk 16:15-18 – Menjetek széles e világra, gyógyítsátok a betegeket, hirdessétek az evangéliumot, mutassátok be Isten jellemét mindenkinek.
·          Ézs 6:8 – Uram, itt vagyok, küldj el engem!

A közös ima javasolt felépítése és témái

·          Drága mennyei Atyám, tégy engem szolgáddá, és segíts, hogy hirdetni tudjam szereteted és megváltásod üzenetét!
·          Kegyelmed által, Uram, odaszentelem magam neked, hogy képzést kaphassak és szükséges lelki ajándékokat ahhoz, hogy általad választott módon hirdethessem az örömhírt.
·          Keresztelj meg engem Szentlelkeddel, hogy belülről jöjjön a késztetés az akadályok és félelmek legyőzésére! Add, hogy a megfeszített és feltámadott Krisztus megmentő üzenetének és hatalmának csatornája lehessek!
·          Áldd meg a lelkészek, bibliamunkások, tanítók és evangélisták erőfeszítéseit szerte a világon! Töltsd be őket nagy erővel és hatalommal! Bár gyermekeid milliói fogadnák el a megváltást minden évben!
·          Kérünk, add, hogy családjaink a te szeretetedet mutassák be otthonaikban és a lakókörnyezetükben! Kérünk, teremts összhangot az otthonokban, gyógyítsd meg az összetört kapcsolatokat, óvd meg a sebezhetőket az erőszaktól, és nyilvánítsd ki megszentelő erődet a látszólag reménytelen helyzetekben is!
·          Add, Urunk, hogy gyülekezeti tagjaink, lelkészeink és vezetőink szerte a világon naponta táplálkozzanak a te Igédből! Bár keresnénk téged naponta személyes imában is! Emlékeztess arra, hogy nélküled semmit sem cselekedhetünk!
·          Kérünk, hívj el ápolónőket és orvosokat, hogy új gyülekezeteket alapítsanak a Nyugat-Afrikai Divízió 22 országának 1978 népcsoportjában!
·          Imádkozunk a Transz-Európai Divízió 19 legkevésbé elért városának mintegy 49 millió lakosáért! 
·          Urunk, kérünk, add, hogy fiataljaink ne csak prédikáljanak, hanem ők maguk is egy-egy prédikáció legyenek! Kérünk, Istenünk, áldd meg a Globális Ifjúsági Nap rendezvényeit, és a 100 000 Fiatal Bevonása program kezdeményezéseit!
·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. Add, hogy meglássák szükségleteiket és kinyissák szívüket a Szentlélek előtt!
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.

Javasolt énekek: Tégy engem békeköveteddé; Ó, Jézus a szívem úgy vár! (HÉ 136); Élj bennem drága Jézus (HÉ 212); Én Jézusom téged (HÉ 213); Itt az éltem, Jézusom (HÉ 234); Ha szívemben Istennek békéje él (HÉ 267)

2020. január 15., szerda

10 NAP IMÁDSÁGBAN 2020 - 8. nap SZERDA

MA IS ÉLŐBEN 20:00 órakor várunk szeretettel! Itt jelentkezhetsz be: https://zoom.us/j/5555144000

Keressük és kérjük Isten Szentlelkét!

8. nap – Rendeljük alá magunkat a Szentléleknek

„Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Lélek elleni káromlás nem nyer bocsánatot.” (Mt 12:31, ÚRK)

Bizonyságtétel

„Senkinek sem kell misztikus és meghatározhatatlan dologként tekintenie a Szentlélek elleni bűnre. A Szentlélek elleni bűn azt jelenti, hogy valaki folyamatosan visszautasítja a megtérésre való hívást.” (Ellen White: SDA Bible Commentary, 5. köt., 1093. o.).

Még a Lélektől áthatott emberek is követnek el hibákat. Ábrahámnak, Mózesnek, Dávidnak és Péternek egyaránt voltak jellembeli fogyatékosságaik és pillanatnyi bukásaik a kísértés órájában. Még Jézus is megkísértetett (Máté 4), bár Ő sohasem engedett a kísértéseknek. Tehát az, hogy most éppen a Lélek szerint járunk, nem jelenti azt, hogy bennünket már nem fenyeget az a veszély, hogy hibákat fogunk elkövetni, de egy vétek még nem ugyanaz, mintha megkeményítenénk szívünket a bűnben.

Egy idősödő asszony az évek múlásával egyre szívtelenebbé, csüggedtebbé és dühösebbé vált. Alig volt türelme másokhoz, kivéve azt a néhány közeli barátot, akik a múltból maradtak meg mellette. Amikor vendégek jöttek a gyülekezetbe, ő rögtön megkritizálta a gyerekeiket, a ruhájukat, vagy valami mást. Előfordult, hogy frissen keresztelt tagokat, vagy más látogatókat támadott durva beszólásokkal. Voltak, akik annyira megbotránkoztak, hogy vissza sem mentek többé abba a gyülekezetbe. Előttem rejtve volt ez az egész, mígnem elérkezett az egyik bizottsági ülés. Megkérdeztem a presbitereket, hogy tudják-e, miért nem jönnek vissza némelyek a gyülekezetbe. Csend lett a teremben. Néhányan a fejüket fogták. Végül megszólalt az egyik presbiter: „Lelkész testvér, van egy asszony a gyülekezetben, aki nem képes tartani a száját. Pletykál, és szinte mindenkit kritizál. Ezért nem jönnek vissza az emberek a gyülekezetbe. „És mióta megy ez így?” – kérdeztem döbbenten.  „Sok éve” – volt a válasz. „És miért nem tett senki semmit a megoldás érdekében?” – kérdezősködtem tovább. „Pár lelkész megpróbálta, de aztán minden ugyanúgy folytatódott tovább.” „Nem, ez nem maradhat így” – jelentettem ki határozottan. „Íme, a javaslatom. Elmegyek, meglátogatom ezt az asszonyt. Megkérem, hogy két héten belül változtasson a viselkedésén. Ha nem hajlandó változni, akkor a nevét hozzuk a következő bizottsági ülésre, és fegyelmezésre fogjuk felterjeszteni. Támogatjátok a javaslatomat?” – kérdeztem a presbiterektől. Névtelen szavazáson támogattak.
                           
A szóban forgó asszonnyal megbeszéltem a találkozót. „Tudom, miért jöttél” – fogadott, amikor leültem a nappaliban. „Igen?” – kérdeztem. „Igen. Azért jöttél, hogy kérdőre vonj, miért beszélek az emberekkel.” „Pontosan” – mondtam. „De honnan tudod?” „Onnan, hogy két korábbi lelkész is eljött hozzám, hogy ugyanerről beszéljen velem.” „És? Lett eredménye?” – kérdeztem. „Nem, nem lett.” „Miért?” – kérdeztem. „Mert nekem jogom van megmondani, amit a legjobbnak látok, az emberek pedig túlságosan érzékenyek. Olyan kis mimózák!”

Kifejtettem neki a keresztény viselkedés elveit olyan bibliai szakaszok alapján, mint az Ef 4:29-31, de az asszony hajthatatlan maradt. Imádkoztam magamban, majd így szóltam: „Két heted van arra, hogy változtass a viselkedéseden, ellenkező esetben a nevedet a következő bizottsági ülésre fogom vinni, hogy fegyelmezést kérjek. Minden presbiter mellém állt ebben.” „Na, azt már nem!” – kiáltott fel az asszony. „De, igen, megteszem, ha nem döntöd el, hogy változtatsz azon, ahogy az emberekkel beszélsz.”
„Nem hiszem el, hogy a presbiterek támogatnak ebben” – hajtogatta az asszony. „De. Már támogattak. Megkérdezheted őket, hogy így van-e, de biztosíthatlak, hogy igen.”
Az asszony erre már hátradőlt a fotelben, és csöndben gondolkodott a hallottakon. Szelíden bátorítottam: „Mi mindnyájan szeretünk téged, és szeretnénk, hogy a közösség tagja maradj, de a viselkedéseden változtatnod kell.”

A következő szombaton nem jött a gyülekezetbe. A barátnői pedig kerültek engem. Tudtam, hogy mindnyájan küzdenek a helyzettel. Az azt követő szombaton azonban, amivel le is járt volna a két hét, betoppant. Odamentem, hogy köszönjek neki. Az arca komoly volt, de elfogadta a köszöntésemet, és határozottan megszorította a kezemet. „Lelkész testvér!” – mondta. „Mindent átgondoltam, amit mondtál. Szeretném, ha tudnád, hogy most pontosan átlátom, milyen rossz úton jártam az elmúlt években. Remélem, megbocsátasz nekem, és az a szándékom, hogy bocsánatot kérek a presbiterektől és a gyülekezet többi tagjától is. Isten segítségével, egy más ember leszek.” A szemébe könnyek gyűltek, és visszatekintve örömmel mondhatom, hogy betartotta az ígéretét. Az emberek kezdtek visszaszivárogni a gyülekezetbe, és a közösség gyorsan növekedett.

Bibliaszövegek, melyek alapján imádkozhatunk
·          Mt 12:31-32 – Istenkáromlás az, ha mentegetjük a bűnt, és Isten helyére lépünk (Mk 2:7-11; Jn 10:33)
·          Zsid 6:4-6 – Az igazán megtért emberek is képesek elfordulni Jézustól.
·          Zsid 4:7 – Jól tesszük, ha már akkor engedelmeskedünk a Szentlélek hangjának, amikor először szól hozzánk.
·          ApCsel 7:51 – Ne álljunk ellent a Szentlélek vezetésének és figyelmeztetéseinek.
·          Lk 13:34 – Adjuk oda életünket Jézusnak, mielőtt még túl késő lenne, ahogy az sajnos szeretett Jeruzsáleme esetében is történt.

A közös ima javasolt felépítése és témái

·          Drága Atyám, bár mindig hallgatnék a te szavadra! Bocsáss meg, amikor makacs voltam! Nyisd meg a szememet és fülemet, hogy világosan értsem akaratodat, és adj bátorságot, hogy engedelmeskedjek!
·          Drága Jézus, bocsásd meg, hogy fájdalmat okoztam neked, amikor nem voltam hajlandó feladni a bűneimet! Kérlek, ne vond meg Szentlelkedet tőlem, és lágyítsd meg a szívemet, hogy elfogadhassam utasításaidat!
·          Kérünk, bocsáss meg, mint gyülekezetnek is, amikor nem hallgattunk a Bibliában leírt szavaidra! Segíts, mint közösséget, hogy megtisztuljunk bűneinkből, és állítsd helyre Lelked jelenlétét köztünk!
·          Teremts bennünk tiszta szívet, ó, Urunk, és az erős lelket újítsd meg bennünk! Ne vess el a te szent orcád elől, Szentlelkedet ne vond meg tőlünk! Szabadításod örömét add nekünk; s akkor tanítjuk majd a bűnösöket a te útjaidra, és ők megérnek hozzád (Zsoltárok 51).
·          Urunk, közbenjárunk azokért, akik a körülmények áldozatai, vagy függőségek rabjai. Kérünk, törd össze az őket megkötöző láncokat! Bár visszanyerhetnénk őket neked szeretetünk és törődésünk által! 
·          Adj nekünk megértő, együttérző szívet a bennünket kihasználó családtagjaink iránt! Segítsd őket, hogy meglássák a te szeretetedet a mi tetteink által is.
·          Kérünk, taníts meg, hogyan hirdethetjük alapvető bibliai hitelveinket világosan, kreatívan és biblikus hitelességgel! Bár Jézus lenne hitünk középpontjában!
·          Kérünk, készíts fel fiatalokat arra, hogy gyülekezeteket alapítsanak az Észak-Amerikai Divízió 9 országának 789 népcsoportjában!
·          Kérünk, készíts fel önkénteseket, akik örömmel szolgálnának az Izraeli Misszióterület 70 népcsoportjában!
·          Kérünk, hívj el imaharcosokat, hogy közbenjárjanak a Dél-Ázsiai Divízió 4 országának 2568 népcsoportjáért!
·          Kérünk, küldj orvosmisszionáriusokat, hogy gyülekezeteket alapítsanak a Kelet-Közép-Afrikai Divízió 11 országának 830 népcsoportjában!
·          Imádkozunk a Dél-Ázsiai-Csendes-Óceáni Divízió kiadóhivatalaiért.
·          Köszönjük, Atyánk, hogy elküldöd Szentlelkedet, és munkálod azok megtérését, akik az imalistánkon vannak!
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.

Javasolt énekek: Átadom ma életemet; Én életemnek Istene (HÉ 40); Nyisd meg a szemem; Csak téged dicsér mindenkor (HÉ 45); Tégy foglyoddá Uram (HÉ 192); Ne én, csak Krisztus (HÉ 215); Nagy kegyelmed árad (HÉ 57);