2020. január 11., szombat

10 NAP IMÁDSÁGBAN 2020 - 4. nap SZOMBAT


10 nap imádságban 2020
Keressük és kérjük Isten Szentlelkét!

4. nap – A Szentlélek keresztsége

Bizonyságtétel

„Amikor megkapjuk a Szentlélek keresztségét, akkor többet fogunk érteni a megváltás öröméből, mint addigi életünkben valaha is” (Ellen White: Manuscript Releases, 5. köt., 231. o.)

Meglátogattam egy beteget, aki gyógyíthatatlan betegségben haldoklott. Imádkoztam vele és bátorítottam őt Isten szeretetének és kegyelmének üzenetével, de miután hazaértem, szinte összetört a tudat, hogy mennyire erőtlennek is éreztem magam ebben a helyzetben, és mennyire erőtlennek tűnik rajtam kívül még sok-sok keresztény. Ahogy összehasonlítottam az életemet és más keresztények életét, a különbség sokkoló volt. Annak a látogatásnak az apropóján elhatároztam, hogy alaposan áttanulmányozom a Szentlélekkel kapcsolatos szakaszokat a Bibliában. Végül 273 olyan igeverset tanulmányoztam át eredeti nyelven, amelyek közvetlenül a Szentlélek munkájáról szólnak, és Ellen White írásaiban is több mint 2000 idézetet találtam ebben a témában.
Kutatásom során fedeztem fel a Szentlélek keresztségét. Ez a tapasztalat változtatta meg Péter, Pál és a többiek élet, akik Isten Lelkét a maga teljességében kapták meg. Még Jézust is a Szentlélek hatalmazta fel a szolgálatra, hiszen amíg a Szentlélek galamb formájában nem szállt le rá, addig az ácsműhelyben maradt. Miután a Lélek leszállt rá, Jézus elkezdte messiási munkáját.
A bibliai történetekben mindig találunk valamilyen bizonyítékot, ami mutatja, hogy a Szentlélek kitöltetett.
Egy péntek éjszakán, körülbelül 10 óra körül, 8 éves lányunk hívta az anyukáját. Amikor a feleségem bement a lányunkhoz, én úgy döntöttem, elvonulok a dolgozószobába imádkozni. Miközben imádkoztam, éreztem, hogy Jézus isteni jelenléte betölti a szobát. Buzgón kezdtem részletezni az Úrnak, mennyire éhezem arra, hogy Szentlelke betöltse az életemet. Hamarosan láttam Jézust, amint a gyülekezetem ajtajában áll, szeretetteljesen ráteszi átszegzett kezét minden gyülekezeti tag vállára, s közben arcát jóságos, hívogató mosoly ragyogja be. Tőlem ezt kérdezte: „Szereted a gyermekeimet?” Mondhattam volna, hogy igen, de be kellett vallanom, hogy néhányukat azért elég nehezemre esett szeretni. Könnyek peregtek az arcomon, miközben megvallottam bűnömet. Aztán láttam Jézus átszegzett lábát a szószéken állni, ahol minden héten prédikálok. Újra szólt hozzám: „Én meghaltam, hogy megbocsáthassak, és megmentsem ennek a világnak a lakóit. Minden héten az elveszett lelkekért érzett szenvedéllyel hirdeted ezt az evangéliumot?” Mondhattam volna, hogy az a vágyam, hogy sürgetően, komolyan hirdessem az evangéliumot az elveszettek megmentéséért, de olyan méltatlannak éreztem magam a jelenlétében! A könnyeim még jobban eleredtek, miközben megvallottam bűneimet Jézusnak. Aztán láttam a homlokára erőltetett töviskoronát, és hallottam a szavait: „Én megaláztam magam, egészen a kereszthalálig. Te keresed még az emberek dicséretét?” Bár mondhattam volna, hogy nem, nem vágyom az emberek dicséretére, de be kellett vallanom, hogy küzdök a büszkeséggel. Teljesen méltatlannak és elfogadhatatlannak éreztem magam a jelenlétében, és a könnyeim még inkább patakzottak. Hirtelen félrehúzta a köntösét, és láttam az oldalát, ahol a dárda átütötte. Így szólt hozzám: „Akik hozzám jönnek, azokat semmiképpen ki nem vetem.”
Akkor éreztem az Úr teljes szeretetét és elfogadását, mégpedig úgy, ahogy soha azelőtt. Tudtam, hogy bűneim megbocsáttattak, és azt is, hogy elfogadott engem. Éppen próbáltam feldolgozni a látomást, amikor hallottam, hogy a feleségem lefelé indul a lépcsőn. Rápillantottam az órára: éjfél volt. Két óra úgy elrepült, mintha csak percek lettek volna. Amikor a feleségem belépett a szobába, megkérdezte: „Mi történt veled?” „Miért, mire gondolsz?” – kérdeztem vissza. „Tudom, hogy valami történt, látom. Meséld el!” Elmondtam neki töviről-hegyire mindent, mire ő kiszaladt a szobából, hogy egyedül imádkozzon. Hallottam, ahogy könyörög az Úrhoz, hogy ő is kaphasson áldást.
A következő szombaton éreztem az Isten erejét, miközben prédikáltam. Néhányan döntöttek is az Úr mellett azon a napon. Az igehirdetés után odajött hozzám egy férfi, és megkérdezte: „Lelkész testvér, történt veled valami múlt éjszaka?” Döbbenten kérdeztem vissza: „Miért kérdezed ezt?” Mire ő: „Tudom, hogy valaminek történnie kellett. Prédikáció közben egész végig ragyogott az arcod.” Ekkor elmeséltem neki mindent, ami éjjel történt. „Bizonyára az Úr látogatott meg téged!” – mondta. Abban az évben 37 személy adta át életét Jézusnak. Az azóta eltelt években pedig több százan döntöttek a Megváltó mellett. Legyen áldott az Úr Jézus neve most és mindörökké!    

Bibliaszövegek, melyek alapján imádkozhatunk
·          Lk 3:21-22 – Keresztsége után Jézus imádkozott azért, hogy a Szentlélek szálljon reá.
·          ApCsel 1:5-8 – Erőt kaptok, miután a Szentlélek eljön rátok.
·          ApCsel 2:1-4 – És betöltötte őket a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek szólni.
·          ApCsel 4:31 – Az ősegyház erőt kapott, miközben tagjai imádkoztak azért, hogy Isten Lelke rájuk szálljon.
·          ApCsel 8:15-17 – Megkeresztelkedtek vízzel Jézus nevében, de szükségük volt a Szentlélekre.
·          Lk 11:11-13 – A Szentlélek keresztsége azoknak adatik, akik imában keresik és kérik Őt.
·          ApCsel 5:31-32 – A Szentlélek azoknak adatik, akik készek engedelmeskedni.

A közös ima javasolt felépítése és témái

  • ·          Drága Atyám, kérlek, keresztelj meg engem Szentlelkeddel, hogy eredményesen éljek érted, és szeresselek téged!
  • ·          Komoly vágyam, Uram Jézus, hogy helyesen mutassalak be téged a világnak. Kérlek, készítsd fel a szívemet a Szentlélek befogadására, és arra, hogy a körülöttem élőkkel megoszthassam a szeretetedet!
  • ·          Kérlek, vezérelj el engem minden igazságra, hogy mindig azokat a dolgokat tegyem, amelyek kedvesek a te szemeid előtt. Add, hogy Szentlelked kinyilatkoztassa nekem, amit szeretnél, ha tudnék, és amit meg kellene osztanom másokkal. Add, hogy meggyőződésem és feladatom tőled származzon, és ne saját önző szándékaimból!
  • ·          Imádkozunk, hogy szeretteink, akik elhagyták a hitet, emlékezzenek vissza arra, hogy milyen közösségben lenni veled, és vágyjanak arra, hogy ez az egység újra helyreálljon. Segíts nekik, hogy érezzék és fogadják el szeretetedet és megbocsátásodat!
  • ·          Urunk, imádkozunk azért, hogy tartsd oltalmadban a veszélyes helyeken dolgozó misszionáriusokat.
  • ·          Imádkozunk a Dél-Csendes-óceáni Divízió 6 legkevésbé elért városában élő, 16 millió emberért. Részesítsd Szentlelked keresztségében azokat a gyülekezeti tagokat, akik szeretettel szolgálnak a még el nem ért embereknek.
  • ·          Imádkozunk Szentlelked segítségéért, hogy kialakíthassuk a módszert arra, hogyan tudnánk elérni az Észak-Ázsiai-Csendes-óceáni Divízió legkevésbé elért, 105 városának 406 millió lakóját.
  • ·          Kérünk, áldd meg az Adventista Káplánok Szolgálatát, amely káplánokat és érdeklődő tagokat képez ki a börtönmisszióra.
  • ·          Imádkozunk a listánkon szereplő hét (vagy több) személyért [említsünk konkrét neveket is, ha helyénvalónak tartjuk].
  • ·          Helyi imakérések.


Javasolt énekek: Emeld fel szemed Jézusra; Isten Lelke, égi fény (HÉ 157); Ó, jöjj el,Isten Lelke (HÉ 159); Égi áldás, szent esője (HÉ 165)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése