2019. január 15., kedd

10 napos imaközösség - 7. nap KEDD- január 15

10 nap imádságban 2019
http://40reggeljezussal.blogspot.com/

Egy mélyebb tapasztalat

7. nap – A dicsőséges cél
 „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.. (Mt 25:40).

„Amit a büszke és önző szív lealacsonyító szolgálatnak tekint, tudniillik szolgálni a bűnbe süllyedt, jellemben és rangban mélyen alatta állóknak, éppen az képezi a bűntelen angyalok munkáját. Krisztus önfeláldozó szeretetének lelkülete az, ami az eget áthatja, és ez a lényege összes áldásainak. Ilyen a lelkülete Krisztus tanítványainak, és ezt a munkát végzik” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 58. o.). 

„Uram, nem hiszem, hogy én erre képes vagyok! Ezúttal nagy hibát követtél el. Szeretnék érted dolgozni, de nem itt!” Így kiáltottam fel az Úrhoz, miután egy alternatív középiskolába küldött, ahová olyan kamaszok jártak, akiknek valahogy be kellett fejezniük a tanulmányaikat, és felkészülni a munkavállalásra. Sokan közülük hajléktalanok voltak, valamilyen erőszak áldozatai, utcai bandák tagjai, drogosok, prostituáltak. 20 évig védett környezetben dolgoztam, egyházi iskolában, ezért aztán a jelenlegi környezet gyakorlatilag elviselhetetlennek tűnt.

Az első napon a diákok visszatartott lélegzettel jöttek be az osztályba, pulóverjük kapucniját mélyen a szemükbe húzták. Már az első órán kitört a balhé, amikor az egyik fiú fenyegető, obszcén szavakat üvöltött két másik fiú felé. És ott voltam én, végtelenül messze a komfortzónámtól, a harc kitörésének pillanatában. Féltem. A durva szavak, a zene, a laptopok képernyőjén megjelenő illetlen képek miatt visszavágytam a biztonságos környezetbe. Én nem tartozom ide. Úgy éreztem magam, mint bárány a farkasok között, vagy mint a tanítványok a viharos tengeren. Felkiáltottam. „Uram, ments meg!”

Korábban Jeremiás könyvét olvastam csendességemben, és az Úr ezeket a szavakat küldte nekem: „Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, és megszabadítalak! – mondja az ÚR. … Viaskodni fognak ellened, de nem győznek le téged, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak – mondja az ÚR” (Jer 1:8, 19, ÚRK).

Tehát, gyorsan imádkoztam magamban, kértem az Urat, hogy a Jeremiásnak adott ígéretét rajtam is teljesítse, és teremtsen békét a teremben. Aztán tőlem szokatlan bátorsággal így szóltam a diákokhoz: „Nem fogom megengedni ezt a fajta magatartást az osztályban. Kérlek, üljetek le mindnyájan, és dolgozzatok a feladaton!” Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, amikor mindenki szót fogadott! Dicsőítettem Istent a szívemben, hogy milyen jó és kegyelmes. A következő hetekben továbbra is azért ostromoltam az Urat, hogy emeljen ki arról a munkahelyről. Meg voltam győződve arról, hogy én nem tartozom oda. Ő pedig szokatlan módon válaszolt az imámra. Megmutatta saját szívem állapotát.

Számítástechnika órán segítettem épp egy diáknak, amikor hirtelen feltett nekem egy furcsa kérdést. „Jodi, te keresztény iskolából jöttél ide, igaz?” Amikor igennel válaszoltam, tovább faggatott: „Akkor miért vagy itt velünk?” A kérdés jól belém szúrt. Az Úr elgondolkodtatott: „Te nem vagy készen arra, hogy a világnak szolgálj. Addig biztosan nem, amíg ki nem lépsz az előítéleted és a félelmeid által épített falak mögül. Utána azonban képes leszel az én szeretetemet közvetíteni ezeknek a fiataloknak. Azért vagy itt, hogy változást idézz elő az életükben, és bemutasd nekik az én jellememet.” És igaza volt! Azért nem voltam képes szolgálni, mert még nem volt bennem szeretet. „Azt hiszem, azért vagyok itt, hogy valami kis változást hozzak az életetekbe” – válaszoltam óvatosan a fiúnak. Azon a délutánon még egyszer megismétlődött ez a jelenet, ezúttal egy lány kérdezte tőlem ugyanezeket.

De milyen változást hozhattam én? Kis dolgokkal kezdődött. Például: egészséges reggelit adtam nekik, hogy legalább teljes értékű táplálékkal kezdjék a napot. Megnyertem a bizalmukat azzal, hogy meghallgattam a történeteiket, beléptem a szenvedéseikbe, és barátjuk, támogatójuk lettem.

Amikor 2004-ben a cunami tragédiája történt Ázsiában, a diákok tudni akarták, mit gondolok a tragédiáról. Elmondtam nekik, hogy a cunami Jézus közeli visszatérésének az egyik jele. Az egyik diák, aki korábban már dicsekedett, hogy ő gyülekezetben nőtt fel, megkérdezte: „Nem beszél erről a Jelenések könyve?” Megkértem, hogy olvassa fel a szakaszt. A diákok nagyon megilletődve hallgatták, amikor elmagyaráztam nekik, hogy Jézus figyelmezteti az embereket, hogy készüljenek. Hozzátettem, hogy ha valaki szeretné tudni, hogyan készülhet fel Jézus eljövetelére, én örömmel elmondom neki. Még aznap bejött egy lány az irodámba, és azt mondta, ő szeretné tudni. Beszéltem neki arról, hogy Jézus mennyire szereti őt és a kisfiát. Végül elfogadta Őt személyes Megváltójának! Abban az évben még több lehetőségem adódott, hogy bemutassam Jézust „a gyerekeimnek”, és elvezettem őket odáig, hogy elfogadják Őt.

„Isten sohasem vezeti másként gyermekeit, mint ahogy ők is választanák, ha előre láthatnák a véget, és felismernék ama terv dicsőségét, amelyet, mint az Ő munkatársai, véghezvihetnek.” (Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 182. o.).

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
  • ·          Urunk, dicsőítünk azért, hogy Te érzékeny vagy szenvedéseinkre.
  • ·          Dicsőítünk téged azokért, akik segítettek bennünket a hit útján, és közelebbi kapcsolatra vezettek Jézussal. 
  • ·          Dicsőítünk téged végtelen hűségedért.


Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
  • ·          Atyánk, kérünk, mutasd meg, mely bűnöket kell nyíltan bevallanunk, és melyeket csak titokban, neked! A te győzelmedet kérjük ezekben a küzdelmekben! 
  • ·          Bocsáss meg nekünk, Urunk, hogy időnként kételkedtünk vezetésedben!  Bocsáss meg nekünk azért, hogy megpróbáltuk a saját megoldásainkat bizonyos nehéz helyzetekben, amikor jó okkal engedtél azokba besétálni.
  • ·          Kérünk, bocsáss meg nekünk azokat az eseteket, amikor engedtük, hogy előítéleteink megakadályozzanak abban, hogy bizonyos embereknek bizonyságot tegyünk rólad!

Könyörgés és közbenjárás
  • ·          Urunk, kérjük a te védelmedet a sebezhető gyermekekre, tinédzserekre! Kérjük, oltalmazd meg őket mindazoktól, akik árthatnak nekik; megronthatják őket!  
  • ·          Urunk, kérünk, adj együttérző szívet, gyöngéd kezeket, kedves szavakat azoknak, akik gyermekotthonokban dolgoznak!
  • ·          Imádkozunk azon gyermekek családtagjaiért, akik lázadnak a tekintély ellen. Kérünk, add a te kegyelmedet, hogy együttérző, részvétteljes szívvel tudják kezelni a helyzeteket!
  • ·          Kérünk, hívj el városi misszionáriusokat, hogy gyülekezeteket alapítsanak az Inter-Európai Divízió 20 országának 806 népcsoportjában!
  • ·          Kérünk, hívd el munkások seregét, hogy gyülekezeteket alapítsanak az Inter-Amerikai Divízió 38 országának 948 népcsoportjában!
  • ·          Imádkozunk saját gyülekezetünk tagjainak szívfájdalmaiért, és mindenkiért, aki itt jelen van.
  • ·          Imádkozunk azért a hét személyért, akik az imalistánkon szerepelnek. Atyánk, csak Te ismersz minden élethelyzetet, amiben barátaink, családtagjaink és munkatársaink vannak. Vezesd őket a te ösvényeden, és vond őket közel magadhoz! Igényeljük 1jn 5:16 ígéretét.
  • ·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is. 

Hálaadás                                                                                 
  • ·          Istenünk, köszönjük, neked végtelen szeretetedet és együttérzésedet irántunk!  
  • ·          Atyánk, köszönjük azt, hogy mindig gyöngéd figyelemmel óvsz bennünket!
  • ·          Köszönjük, Urunk, hogy megérted gyengeségeinket, és részvéttel vagy irántunk!


Javasolt énekek:  Tégy engem békeköveteddé (ifjúsági, kottás ének); Itt az éltem, Jézusom (HÉ 254);  Ó, Sion, ébredj (HÉ 294); Van szívednek bánata, búja (Emeld fel szemed Jézusra… - írott ének)

Ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk

·          „Ítéljetek a szegénynek és árvának; a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot!
Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki” (Zsolt 82:3-4).
·       Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1)
·       Igen – így szól az ÚR –, a hőstől is elvehetik a foglyokat, és megszabadulhat a kegyetlen zsákmánya. Perlőiddel én szállok perbe, és én mentem meg fiaidat.” (Ézs 49:25, ÚRK)
„A tiszta és szeplő nélküli istenfélelem Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban és szeplőtelenül megőrizni magunkat e világtól.” (Jak 1:27)

2019. január 14., hétfő

10 napos imaközösség - 6. nap HÉTFŐ - január 14

10 nap imádságban 2019
http://40reggeljezussal.blogspot.com/

Egy mélyebb tapasztalat

6. nap – A bűnbánat ajándéka
 „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. (1Pt 5:6).
G köztiszteletben álló tanár volt egy bentlakásos iskolában Washington keleti részének szelíd dombjai között, az Egyesült Államokban.

Ebben az iskolában nem csak az olvasásra, írásra, matematikára és szakmai tárgyakra oktatták a diákokat, hanem a keresztényi élet megélésére is. A diákok megtanulták, hogyan adjanak bibliaórákat, prédikáljanak az evangelizációs összejöveteleken, vezessék a gyülekezeteikben a szombatiskolát és  a missziómunkát. G oroszlánrészt vállalt a tanításban.

G a Jézushoz vezető út című könyvből tanította a 11. osztályos diákokat. Gyakorlati módszereket használt arra, hogy bevésse diákjai elméjébe az evangélium egyszerű voltát, és fontosnak érezte, hogy magukévá tegyék azokat az elveket, hogy hogyan járjanak Jézussal, és lakozzanak Őbenne naponta. G egész élete az Isten hatalmáról szóló bizonyságtétel volt, és próbálta diákjai elméjébe vésni, mennyire fontos minden napunkat Istennel kezdeni. „Minden reggel első dolgotok legyen magatokat Istennek felajánlani. Így imádkozzatok: »Fogadj el Uram, a te tulajdonodnak! Összes terveimet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra! Maradj velem s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem!« Ez mindennapi kötelességetek legyen. Minden egyes reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Összes terveiteket néki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek napról napra életeteket, hogy az mindinkább átalakuljon és hasonlóvá legyen Krisztus életéhez” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 53. o.).

G nem csak a felsősöket tanította bibliaismeretre, de ácsmunkát is oktatott a kilencedikes fiúknak. Az órát két részre osztotta: először egy könyvből átnézték, mit is kell csinálniuk, aztán pedig megvalósították a gyakorlatban is. Az egyik napon G három fiúnak segített állványzatot ácsolni, míg a másik három a pallók tetején játszott. G megkérte a fiúkat, hogy másszanak le onnan, mert leeshetnek, és valaki megsérül. A fiúk továbbra is a fakupacon birkóztak, és amikor a tanár odament, hogy rendre utasítsa őket, egy nagy palló a lábára esett. Egy lábon ugrált körbe-körbe fájdalmában, miközben másik, sebesült lábát fogta. A fiúk azt hitték, bohóckodik, ezért nevettek rajta, és mutogattak rá. G tanár úr dühbe gurult. Indulatosan rákiabált a fiúkra. Mint Mózes, amikor elvesztette hidegvérét Izrael fiaival szemben, úgy dühödött fel most ő is a diákjaira.

Kiszaladt az egyik közeli irodába, és így kiáltott Istenhez: „Ezt már fújhatom, Uram! Nem taníthatok többé!” Jézus szelíd, kedves együttérzése vigasztalta meg szívét, bűnbánatot, majd bűnbocsánatot hozva. „Még valóban lelkiismeretes egyéneket is, kik Istenért kívánnak élni, [Sátán] gyakran félrevezet, hogy saját gyengeségeiken és bűneiken gondolkozzanak, és ily módon, elszakítva őket Krisztustól, reméli, hogy győzelmet arat felettük. … Nyugodjatok meg Istenben! Amit rábíztok, azt meg fogja őrizni. Ha magatokat teljesen az Ő kezeibe ajánljátok, akkor annak segítségével, aki benneteket szeret, mindeneken túláradóan győzedelmeskedtek” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, 54-55. o.).

Amíg imádkozott, ez a gondolat jött: „Nem maradhatsz egész nap az irodában! Menj, és mondd meg a fiúknak, hogy rosszul mutattál be engem a tetteiddel.” G tanár úr alázatos szívvel ment vissza a fiúkhoz, akik még mindig ott ácsorogtak, és magukat okolták a történtekért. „Ma nem jól mutattam be nektek Jézust. Bocsánat!” – kért bocsánatot tőlük. A fiúk próbálták vigasztalni. „Rendben. Mindenkivel megesik. Semmi különös nincs ebben!”

A következő óra hittan volt. Előző órán azt a házi feladatot adta a diákoknak, hogy olvassák el a Jézushoz vezető út 5. fejezetét (Odaadás), és írjanak ki belőle egy gondolatot, ami megérintette őket. Amikor G belépett a terembe, úgy érezte, most nincs felkészülve a tanításra. A diákok bejöttek, leültek a helyükre, és az egyik lány odatette feladatát a tanári asztalra. G rápillantott a lapra, és a követezőt olvasta: „Reményetek nem önmagatokban, hanem Krisztusban van.” (Uo., 54. o.). Éppen erre az egy mondatra volt szüksége.

Évekkel később kapott egy levelet az egyik régi tanítványától. „Tudom, hogy nem volt büszke arra, ahogy a technika órán viselkedett” – szólt a levél. „De szeretném, ha tudná, hogy az, ahogyan akkor alázatosan elrendezte az ügyet, és bocsánatot kért tőlünk, nagyon sokat jelentett nekem. Most, hogy már én magam is apa vagyok, sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy meg kellett kérnem a gyerekeimet, bocsássanak meg a hibáimért, és az ön példája segített jobb apává válnom.”

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
  • ·          Urunk, dicsőítünk Közbenjárónkért, Jézus Krisztusért, aki esedezik értünk.
  • ·          Dicsőítünk téged azért, mert kudarcunkat győzelemre tudod fordítani.
  • ·          Dicsőítünk téged azért, hogy még ha elesünk is, Te nem vetsz el és nem fordulsz el tőlünk.


Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
  • ·          Urunk, kérünk, mutass rá életünk azon területeire, ahol a te szelídítő, finomító Lelkedre van szükségünk!
  • ·          Bocsáss meg nekünk, amikor elveszítjük türelmünket másokkal szemben, és dühünkben elhamarkodott szavakat ejtünk ki!
  • ·          Kérünk, add nekünk a te erődet, hogy bocsánatot kérjünk, amikor rosszul bántunk másokkal!

Könyörgés és közbenjárás
  • ·          Urunk, kérünk, add nekünk a békesség Lelkét, amikor idegesítenek bennünket!
  • ·          Urunk, imádkozunk a 8208 adventista iskoláért, amelyekben közel 2 millió diák tanul. Add, hogy ezekben az iskolákban mindig a bibliai igazságokat tanítsák, a fiatalokat pedig a misszióra és a szolgálatra neveljék!
  • ·          Urunk, adj bölcsességet, hogy el tudjuk érni a szekuláris kultúrákban élőket, akiket nem érdekel a vallás. Add Szentlelkedet, hogy lerombolja a válaszfalakat, amelyeket az elvilágiasodott ember épít a szíve köré!
  • ·          Imádkozunk a még el nem ért népcsoportokért Ázsiában, beleértve a muzulmánokat, a buddhistákat és a hindukat. Közülük sokan még sosem hallották Jézus nevét. Adj különleges bölcsességet, hogy betölthessük szükségleteiket!
  • ·          Áldj meg bennünket, miközben megpróbálunk elérni olyan embereket, akiket megkötöz a szellemimádat, a bálványimádat, az animista hit. Segíts megérteni az ő világnézetüket, és elvezetni őket a személyes Megváltóhoz!
  • ·          Urunk, kérünk, bátorítsd a hetednapi adventistákat szerte a világon, hogy úgy imádkozzanak, ahogy még soha korábban! Hadd könyörögjünk együtt a Szentlélek késői esőjéért! Kérjük, teljesítsd be rajtunk Jóel 2, Hóseás 6 és Apostolok cselekedetei 2 ígéreteit!
  • ·          Imádkozunk a Dél-Afrikai-Indiai-Óceáni Divízió területén lévő 18 ország 541 népcsoportjáért. Kérünk, vezesd el őket a bibliai igazságra!
  • ·          Mutasd meg nekünk, hogyan segíthetünk a menekülteknek gyakorlati és lelki szükségleteik terén! Add, hogy az egyházunk arról legyen ismert, hogy minden embert szeretünk, tekintet nélkül arra, hogy honnan származnak.
  • ·          Add, hogy hűségesen és egészében hirdessük Jelenések könyve 14. fejezetének hármas angyali üzenetét! Add, hogy minden tanításunk Krisztus szeretetéről és igazságáról szóljon!
  • ·          Imádkozunk azért a hét személyért, akik az imalistánkon szerepelnek. Kérünk, dolgozz hatalmasan az életükben! Igényeljük 1jn 5:16 ígéretét.
  • ·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is. 

Hálaadás                                                                                 
  • ·          Istenünk, köszönjük, neked, hogy képes vagy megőrizni a bukástól! (Júd 24)  
  • ·          Köszönjük, a bűnbánat, a bűnbocsánat és a megbékélés ajándékait!
  • ·          Köszönjük, Urunk, a szolgálatnak azt a példáját, amit Krisztus hagyott ránk! Kérünk, adj erőt, hogy kövessük az ő példáját! 


Javasolt énekek:  Tüzed, Uram Jézus; Az én napom Jézus (HÉ 80); Jézus vezessél, mint pásztor (HÉ 313); Az áldott égi szó vezet (HÉ 217); Világosságom vagy, Uram (HÉ 252)

Ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk

·       „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9)
Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) 

2019. január 13., vasárnap

10 napos imaközösség - 5. nap VASÁRNAP - január 13

10 nap imádságban 2019
http://40reggeljezussal.blogspot.com/

Egy mélyebb tapasztalat

5. nap – A közösség kiváltsága
 „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden (2Kor 5:17).

Amikor átadtam szívemet Jézusnak 19 éves koromban, az egész életem megváltozott.  A bibliatanulmányozás és az ima napi társaim lettek. Vártam az imaórákat, a bibliaköröket, a szombatiskolát, az istentiszteleteket és bármilyen alkalmat, amikor Isten Igéje megszólalt és bizonyságtételek hangzottak el. Egyre többre és többre éheztem Jézusból. Minél inkább betöltött az Ő jelenléte, annál inkább finomodott az ízlésem a zene, a szórakozások, az öltözködés terén. A szombatiskolai tanítóm, aki nagyon kedves volt nekem, sokszor mondogatta: Amikor teljesen átadjuk magunkat Krisztusnak, és odaadjuk magunkat az ő szolgálatára, akkor nem találunk többé örömet a régi élvezetekben, hanem az Isten Fiában való hit által nyomdokait követjük, az Ő jellemét tükrözzük vissza… Amit régen gyűlöltünk, azt most szeretjük; s amit régebben szerettünk, azt most gyűlöljük (lásd: Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 45. o.).

Ezt nagyon igaznak találtam. A szívemben feltámadt a vágy, hogy mindenkinek elmondjam: Jézus szeret engem, megbocsátotta bűneimet, most tiszta vagyok, és nagyon drága az ő szemében. „Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ily megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel és az Ő lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Istennek jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről.” (Jézushoz vezető út, 59. o.).

De hol kezdhettem volna? Fogalmam sem volt arról, hogyan tegyek bizonyságot másoknak, ezért imádkoztam, megkérdeztem az Istent, mit kellene tennem. Ez az ige került elém: „Ingyen vettétek, ingyen adjátok!” (Mt 10:8). Ezt könnyebb volt mondani, mint tenni. De mit mondjak az embereknek? Sokat törtem ezen a fejem. Az áhítataim közepette ezt az idézetet találtam: „[A megszállottak] személyükben hordozták annak bizonyítékát, hogy Jézus a Messiás. El tudták mondani, amit ismertek, maguk láttak, hallottak Krisztus erejéből. Ezt mindenki megteheti, akinek szívét érintette Isten kegyelme. Mi is… elmondhatjuk, hogy tettük próbára ígéretét, s hogyan találtuk igaznak. Bizonyságot tehetünk, hogy megismertük Krisztus kegyelmét. Ez az a bizonyságtétel, melyre Urunk hív, s melynek hiányában a világ elvész” (Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 282. o.). 

Recepciósként dolgoztam egy irodában, amikor friss hírként bemondták, hogy szörnyű hurrikán csapott le Floridára, és észak felé vonul az Atlanti-óceán partján, Karolina felé. Ahogy néztük az adást, Ginger, az egyik munkatársam, feltette a kérdést: „Mi történik? Mintha minden a feje tetejére állt volna!” Én pedig felkiáltottam: „Jézus jön!” Nem dolgoztam ott túl régóta, úgyhogy magam is meglepődtem, hogy ilyen tényszerű kijelentést tettem. Gyorsan visszaszaladtam az asztalomhoz. Ginger nemsokára odajött, és lehuppant egy székre. „Na, mesélj csak nekem erről a Jézus-jön dologról!” Imádkoztam magamban, és gyorsan leadtam neki egy kis bibliaórát Jézus második eljövetelének jeleiről, és elmondtam neki, hogy én igyekszem Őt megismerni, mint barátomat, hogy így készen legyek a vele való találkozásra. A végén pedig kértem, hogy tegye meg ugyanezt. Az Úr kinyitott egy ajtót, és én úgy döntöttem, hogy bemegyek rajta.

Isten megadta nekem azt a kiváltságot, hogy vele dolgozhattam az elmúlt 40 évben. Bibliamunkás voltam, hat éven keresztül bibliaismeretet tanítottam egy adventista bentlakásos iskolában; több ezer ember előtt prédikáltam a Fülöp-szigeteken; és szemináriumokat tartottam női konferenciákon, sátoros összejöveteleken, gyülekezetekben. Ezek mind csodálatos lehetőségek voltak arra, hogy megosszam másokkal azt, amit Isten tett velem, de annak legjobb módja, hogy megnyerjem a Mesternek az embereket, az volt, hogy közel kerültem hozzájuk az együttérzés gyöngéd érintésével, betöltöttem szükségleteiket, és megnyertem bizalmukat. Aztán meghívhattam őket, hogy kövessék Jézust.

„A Vőlegényre várakozók hirdessék az embereknek: »Ímhol Istenetek!« Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének - a szeretetnek - megláttatása. Isten gyermekei mutassák meg Uruk dicsőségét! A saját életükkel és jellemükkel tegyenek bizonyságot arról, amit Isten hatalma tett értük!” (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 287. o.).

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
  • ·          Urunk, dicsőítünk azért, hogy megváltoztattál minket. Új teremtések lettünk!
  • ·          Dicsőítünk téged azért, hogy benned biztonságban lehetünk.
  • ·          Dicsőítünk azért, hogy naponként irgalmat tanúsítasz irántunk.

Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
  • ·          Urunk, bocsáss meg nekünk, amikor a félelem miatt nem beszéltünk valakinek a hitünkről!
  • ·          Megvalljuk, hogy a hatékony bizonyságtevéshez a te erődre van szükségünk.
  • ·          Urunk, kérünk, mutass rá az életünkben azokra a területekre, amelyek megakadályoznak abban, hogy pozitív bizonyságtevőid legyünk.
  • ·          Bocsáss meg, Urunk, ha nem szerető jellemedről tettünk bizonyságot!

Könyörgés és közbenjárás
  • ·          Urunk, kérünk, újítsd meg mindazon szolgáidnak szívét, akik fáradtak és csüggedtek! Emlékeztesd őket arra, hogy a te akaratodat cselekszik. Kérünk, add, hogy láthassák munkájuk gyümölcsét, még ha az egyetlen lélek is! 
  • ·          Urunk, megemlékezünk szombatiskolai tanítóinkról. Kérünk, tudasd velük, milyen fontos a gyermekeinkért végzett munkájuk!
  • ·          Urunk, kérjük vezetésedet a sok befolyásközpont számára, az egészségügyi és családi programokra, valamint a cserkészcsapatokra szerte a világon!
  • ·          Urunk, imádkozunk, hogy egyre több és több fiatal vegyen részt a nagyvárosi misszió programjaiban.
  • ·          Imádkozunk, hogy segíts szeretni és megtartani az új gyülekezeti tagokat.
  • ·          Urunk, kérünk, mutasd meg, hogyan juttathatunk el (nyomtatott és elektronikus formában) minél több irodalmat a környezetünkben élőkhöz! Imádkozunk, hogy az emberek elolvassák, és a Szentlélek meggyőzze őket a bibliai igazságokról.
  • ·          Urunk, kérünk, add védelmedet a misszionáriusok életére, akik veszélyes helyeken dolgoznak.
  • ·          Kérünk, hívj el könyvevangélistákat, diákönkénteseket, írókat, médiaszakembereket és anyagi támogatókat, hogy hirdessék a remény és élet szavait!
  • ·          Imádkozunk azért a hét személyért, akik az imalistánkon szerepelnek. Kérünk, dolgozz hatalmasan az életükben! Igényeljük 1jn 5:16 ígéretét.

·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is. 
Hálaadás                                                                                 
  • ·          Istenünk, köszönjük, hogy akaratod szerint válaszolsz az imáinkra.  
  • ·          Köszönjük, hogy felhasználsz bennünket a bizonyságtevés szolgálatában.
  • ·          Köszönjük, Urunk, hogy ígéreteid igazak és megbízhatóak.


Javasolt énekek:  Tüzed, Uram Jézus; Az én napom Jézus (HÉ 80); Jézus vezessél, mint pásztor (HÉ 313); Az áldott égi szó vezet (HÉ 217); Világosságom vagy, Uram (HÉ 252); A megnyitott szent Biblia (HÉ 476)

Ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk

·          „Mert a Szentlélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok” (Lk 12:12).
·       „Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ézs 55:11).
Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel” (1Pt 3:15). 

2019. január 12., szombat

10 napos imaközösség - 4. nap SZOMBAT - január 12

10 nap imádságban 2019
Egy mélyebb tapasztalat

4. nap – Az átadás értéke
 „Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre!  (Lk 15:7, ÚRK)

A fiú egy favágó otthonában nőtt fel, legfiatalabbként négy gyermek közül. Testvérei sokkal idősebbek voltak, már önálló életük volt, apja és anyja pedig egy kocsmát vezettek a városban. Eddie gyakran volt egyedül. A helyi mozi volt a második otthona hétvégeken, és a dupla film után is sokszor az üres házba tért haza. Néha a családi autóban ült még olyankor is, amikor más hétévesek már rég az igazak álmát alusszák, és sírt az anyja után, hogy jöjjön ki végre, és vigye haza.
Amikor Eddie 14 éves volt, az anyja megtért hetednapi adventista keresztény lett, és a dolgok drámai módon megváltoztak. Ahelyett, hogy a kocsmát támogatta volna, imaórákra és istentiszteletekre kezdett járni. Eddie is csatlakozott az egyházhoz anyjával együtt, és egyházi iskolában folytatta tanulmányait. Ám mire 17 éves lett, elvesztette az érdeklődését az egyház iránt. Két évvel később katonai szolgálatra jelentkezett. A lelkész bátorította, hogy keresztelkedjen meg újra, mielőtt a veszélyes csatákba vonul. Ez jól hangzott, úgyhogy Eddie beleegyezett, hogy megteszi, amikor újra eltávozáson lesz. Másodszor is végigtanulmányozta az Adventista Egyház hitelveit. Ez elméleti tudást biztosított ugyan, de továbbra sem ismerte Jézust.

Eddie számára nagy kihívás volt, hogy megfeleljen az egyház követelményeinek. Belefáradt, hogy csak próbálkozott a kereszténységgel, egyházasdit játszott, próbált engedelmeskedni. Nem volt ereje keresztényi életmódot folytatni, és visszatért régi útjaira. Mi hibádzott? „Sokan vannak, akik azt állítják, hogy Istent szolgálják, de mégis saját erejükből akarják parancsolatait megtartani, jellemüket átalakítani és üdvösségüket biztosítani. Szívüket nem készteti Krisztus szeretetének mélységes tudata, hanem azért igyekeznek az Istentől rájuk bízott keresztényi kötelességeket teljesíteni, hogy a mennyet kiérdemeljék. Ily vallásnak nincs semmi értéke. A Krisztusról való vallástétel, iránta való mélyebb szeretet hiányában üres beszéd csupán, értelmetlen külsőség és szolgai járom” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 35. o.).

Eddie édesanyja és nővére egy egész éjszakás imaalkalmon vettek részt a gyülekezetben, szilveszter éjszakáján. Konkrétan Eddie-ért imádkoztak. A választ láthatták az elkövetkező hetekben, amikor a fiú számára minden rosszra fordult. Elvesztette a barátnőjét, a munkahelyét, az autóját. Miért esik szét az egész világom? – gyötrődött magában Eddie. Miután egy éjszakán át ivott a barátaival, Eddie részegen tántorgott haza. Felkiáltott: „Isten, ha létezel, szükségem van rád! Sokat tudok rólad, de most meg akarlak ismerni!” Egy édes, halk hang valahogy átjutott borgőzös elméjébe. „Valóságos vagyok, és szeretlek téged!” Ez összetörte a szívét. „Hogyan szerethetsz engem azok után, ahogyan éltem?” – tette fel a kérdést. „Belefáradtam már mindenbe. Kérlek, add, hogy valódi kereszténnyé váljak! Téged akarlak szolgálni az életem hátralévő részében, de nem tudom magamtól megtenni.”

Azon az éjszakán Eddie átadta életét Jézusnak, és elfogadta őt Urának és Megváltójának. Hittel elfogadta, hogy bűnei megbocsáttattak, és most már új teremtés lett Krisztus Jézusban, a régiek elmúltak. Ezzel az egyszerű lépéssel, hogy elhitte Isten ígéretét, lehetővé vált, hogy a Szentlélek dolgozzon a szívében. Új élet kezdődött, és Eddie már nem fordított hátat Istennek.

„Nos, ha Jézusnak adtátok át magatokat, ne vonuljatok vissza és ne távolodjatok el tőle, hanem mondjátok napról napra: »Én Krisztusé vagyok, teljesen neki adtam magamat.« Kérjétek, hogy Lelkét adja néktek, és hogy kegyelmében megtartson benneteket! Valamint az Istenben való hit és néki való teljes odaadás által lehettek gyermekeivé, hasonlóképpen egész életeteknek bele kell olvadni az Ő életébe. Az apostol figyelmeztetése így szól: »Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne«" (Kol 2:6)” (Jézushoz vezető út, 41. o.).
Eddie olvasni kezdte a Bibliát, és megtanult imádkozni. Miközben tanulmányozta a Szentírást és egyre többet tudott meg Jézus életén keresztül az Isten szeretetéről, élete kezdett átalakulni. Az életmódbeli döntések, amik korábban boldoggá tették – dohányzás, ivás, egyebek – már nem jelentettek számára semmit.

Eddie-nek az édesanyja javasolta, hogy olvassa a Jézushoz vezető út c. könyvet, az majd segít neki az új úton. Eleinte nehezen haladt vele, gondolatai folyton elkalandoztak, de amint kitartóan olvasta, egyszerre csak egy oldalt, a könyv kezdett nagyon értékessé válni számára. Megtalálta lapjain az Isten szeretetét, és hittel elfogadta, hogy az Isten ígéretei neki is szólnak. Végre békességre talált.

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
·          Istenünk, dicsőítünk téged azért, hogy Te nem adod fel, mindenkiért a végsőkig küzdesz.
·          Dicsőítünk téged azért, hogy csodálatosan dolgozol földi gyermekeidért.
·          Dicsőítünk az örömért, amit jelenlétedben találunk, s azért, hogy remény és biztos jövőt adsz nekünk.  
Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
·          Urunk, kérünk, bocsáss meg, ha olyan dolgokhoz ragaszkodunk, amelyek elválasztanak tőled!
·          Bocsáss meg azokért az alkalmakért, amikor saját erőnkből próbáljuk megélni keresztényi életünket!
·          Megvalljuk, hogy személyes tapasztalatra van szükségünk veled, nem csak elméleti tudásra.
Könyörgés és közbenjárás
·          Urunk, segíts, hogy teljesen átadjuk neked a szívünket, és Igéddel összhangban élhessünk!
·          Kérünk, keresztelj meg minden nap a te Szentlelkeddel, és tégy szorgalmasabbá, hogy megnyerjünk neked embereket!
·          Imádkozunk szeretteinkért, akik elhagyták a hitet. Emlékeztesd őket arra, hogy milyen az, amikor közösségben vannak veled, és add, hogy vágyjanak erre újra! Segíts, hogy érezzék és elfogadják szeretetedet és megbocsátásodat!
·          Kérünk, töltsd be ígéretedet, amit Jóel 2:25-ben adtál, hogy helyreállítod mindazt, amit a sáskák megettek az életünkben és szeretteink életében. Adj nekünk hitet s bizalmat abban, hogy Te megtartod szavadat!
·          Imádkozunk a Dél-Csendes-Óceáni Divízió területén lévő, 6 legkevésbé elért városért, s az ott élő 16 millió emberért. Imádkozunk a Szentlélek naponkénti keresztségéért azok életében, akik szeretettel tesznek bizonyságot a még el nem ért embereknek.
·          Imádkozunk, hogy a Szentlélek adjon bölcsességet ahhoz, hogyan érjük el az evangéliummal az Észak-Ázsiai-Csendes-Óceáni Divízió területén a 105 legnagyobb, még el nem ért várost, s az ott élő 406 millió embert.
·          Kérünk, áldd meg az Adventista Káplánok Szolgálatát, amint káplánokat és az e szolgálat iránt érdeklődő laikusokat küldenek a börtönben sínylődő rabokhoz.
·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. A te Szentlelked formálja át az ő elméjüket és szívüket.
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.
Hálaadás                                                                                 
·          Köszönjük Urunk, hogy hogy nekünk adtad Szentlelkedet, aki elvezet minket minden igazságra!
·          Köszönjük, Urunk, hogy olyan módon készíted elő imáinkra a választ, ami számunkra láthatatlan.
·          Urunk, már előre megköszönjük neked, hogy válaszolsz imáinkra, nem mintha mi méltók lennénk rá, hanem mert Jézus méltó.
·           
Javasolt énekek: Emeld fel szemed Jézusra; Tudom és érzem, Jézus enyém (HÉ 187) Ne én, de Krisztus (HÉ 215); Átadom ma életemet (kottás ének)

Ígéretek, amelyekre hivatkozhatunk, amikor imádkozunk:
·       „Ez az a bizodalom, amellyel iránta vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, azt is tudjuk, hogy már megkaptuk, amiket kértünk tőle” (1Jn 5:14-15).
·       „Kigyógyítom őket hűtlenségükből. Szeretem majd őket ingyen kegyelemből, mert elfordult róluk haragom” (Hós 14:4, ÚRK).
·       „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre” (Lk 5:32).
„És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt” (Jóel 2:13).