2019. január 20., vasárnap

Ígéretgyűjtemény a 10 napos imaközösség utáni napokra

Kedves Testvérek!

Szeretettel továbbítok számotokra egy nagyon szép ígéretgyűjteményt, amely része volt a 10 napos imaközösségnek. Akik tovább szeretnék vinni és növelni a 10 napos imaközösség áldásait, nagyon hasznosnak fogják tartani.

Imában igényelhető ígéretek

Isten nagyon sok ígéretet adott nekünk Igéjében. Kiváltságunk, hogy igényeljük ezeket imában. Parancsolatai és tanácsai szintén ígéretek. Sosem kér tőlünk olyasmit, amit az Ő ereje által ne tudnánk megvalósítani.

Amikor imádkozunk, nagyon könnyű szükségleteinkre, nehézségeinkre vagy kihívásainkra összpontosítani, nyafogni és sajnáltatni magunkat a helyzet miatt. De az imának nem ez a célja! Az ima arra való, hogy erősítse a hitünket. Ezért bátorítunk titeket arra, hogy igényeljétek Isten ígéreteit az imaalkalom ideje alatt. Ez segít abban, hogy ne magatokra figyeljetek és saját gyengeségetekre, hanem tekinteteteket Jézusra irányítsátok.

„Isten Igéjében minden ígéret számunkra íratott le. Imáinkban ismételjük el a Mindenható szövetséges igéit, és hittel igényeljük ígéreteit! Az Ő szava a biztosíték arra, hogy megkaphatunk minden lelki áldást. Kérjünk kitartóan, és sokkal többet kapunk annál, mint amennyit kérnénk vagy elgondolnánk” (Ellen G. White: In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 71. oldal). Hogyan igényelhetjük ígéreteit? Például, amikor békességért imádkozunk, igényeljük Jn 14:27 ígéretét, és mondjuk el Istennek: „Uram, te azt ígéreted nekünk a Bibliában: »Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!« Add nekem, kérlek ezt a békességet!” Köszönd meg Istennek, hogy Ő békességet ad, még akkor is, ha nem érzed ott és akkor.

A Szentlélek ígérete

„Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn.” (Zak 10:1)

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik?” (Lk 11:13)

„Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek...  És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet” (Jn 14:26, 16:8, ÚRK)

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:12-14)

„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.” (Zak 4:6)


Ígéretek, hogy Isten meghallgatja az imákat

„Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.” (Jn 15:7)

„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4:16)

„Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” (Mk 11:24)

„És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50:15)

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” (Mt 18:19)

„És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” (Mt 21:22)

„És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:13-14)

„És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Jn 16:23-24)

„És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (1Jn 5:14-15)

Isten hatalmával kapcsolatos ígéretek

„Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?” (1Móz 18:14)

„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg.” (2Móz 14:14)

 „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” (10:27)

„Hű az, a ki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5:24)

„Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.” (Jób 42:2)

„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:31-32)

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4Móz 23:19)

„Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.  Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40:28-31)


Ígéretek Isten vezetésére

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1:9)

„Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28:15)

„Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem.” (2Móz 23:20)

„De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívvel, lélekkel keresed.” (5Móz 4:29)

„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz!” (Jer 33:3)

„Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézs 40:4-5)

„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt 32:8)

„Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz 31:8)

„Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.” (Zsolt 25:12)

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3:5-6)

„Ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.  Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”  (Ézs 58:10-11)

„Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” (Ézs 65:24)


A szív cseréjének ígérete

„Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám.” (Jer 24:7)

„Szívedet és utódaid szívét körülmetéli Istened, az Úr, szeretni fogod Istenedet, az Urat teljes szívedből és teljes lelkedből, és élni fogsz.” (5Móz 30:6)

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” (Ezék 36:26)

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1:6)

„Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.” (2Pt 1:3- 4)

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5:17)

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5:23-24)

A megbocsátás ígéretei

„De megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7:14)

„Megbocsátottad néped bűnét, elengedted minden vétkét.” (Zsolt 85:3)

„Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.” (Zsolt 86:5)

„És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Mk 11:25)

„Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef 4:32)

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1:9)

„Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” (Ézs 1:18)

„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézs 43:25)

„Megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31:34)

„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából.” (Ef 1:7)


A bűn feletti győzelem ígérete

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4)

„De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” (Róm 8:37)

„De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15:57)

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41:10)

„Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.” (Ef 6:16)

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2:13)

„Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.” (Gal 5:16)

„A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek.” (Róm 16:20)

És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12:2)

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.” (1Jn 2:15)


A gyógyítás ígéretei

„Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód.” (2Móz 15:26)

„… élteden át tartson erőd!” (5Móz 33:25)

„Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt 103:2-5)

„Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.” (Péld 3:7- 8)

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.  Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:3-5)

„Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.” (Jer 17:14)

„Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat - így szól az Úr. Mert eltaszítottnak hívnak téged, Sion, akivel senki sem törődik.” (Jer 30:17)

„Én majd bekötözöm és orvoslom sebeit, meggyógyítom őket, és megmutatom nekik: milyen kincs az igazi béke.” (Jer 33:6)

„De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.” (Mal 3:20)

„Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” (Jak  5:14-15)


Az erő ígérete Isten akaratának teljesítéséhez

„Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat.” (Zsolt 27:14)

„Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4:16-18)

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6:9)

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4:13)

„… mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2:13)

„De ő ezt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.« Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12:9)


Ígéretek, hogy Isten tanúbizonyságai leszünk

„Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!” (Ézs 44:8)

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” (Ézs 60:1)

„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5:18)

„Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” (Jer 1:7)

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8)

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2:9)

„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3:15)

2019. január 18., péntek

10 napos imaközösség - 10. nap PÉNTEK - január 18

10 nap imádságban 2019

Egy mélyebb tapasztalat

10. nap – Engedjük el a töviseket!

„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve
célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3:13-14)

A bátyámat és engem elhagyott a vér szerinti apánk. Mivel elvált az anyánktól, amikor még nagyon kicsik voltunk, sosem találkoztunk vele. Csak annyit tudtunk róla, hogy tengerész volt, magas, jóképű, vörös hajjal és szeplőkkel, és déli akcentussal beszélt. Sosem találtuk meg, hiába kerestük, úgyhogy feladtuk. Úgy nőttem fel, hogy azon törtem a fejem, miért nem akar bennünket, és ez el nem múló seb volt a fiatal szívemen.

Kicsit esetlen gyerek voltam, a sima talajon is képes voltam elesni. Az iskolában kicsúfoltak. A hajam rövid volt, és szögegyenesre vágták sápadt arcom körül. A szememből hiányzott az a huncut csillogás, ami olyannyira jellemző egy tipikus nyolcévesre. Folyton gúnyos megjegyzések és viccek céltáblája voltam.

Mivel legtöbbször csak magamban játszottam, a szünetet egyáltalán nem kedveltem, de a tesióra még annál is rosszabb volt. Kickballt játszottunk, amit iszonyúan utáltam. A játéknak az is része volt, hogy rúgni kellett a labdát, és futni a bázisok körül. Ahogy a gyerekek felsorakoztak, a csapatkapitányok kiválasztották a csapatukat. Engem mindig utoljára hagytak. A csapatok elfoglalták a helyüket, és engem mindig a pálya legtávolabbi pontjára küldtek, mert nem voltam jó játékos. Amikor a labdát felém rúgták, én karba tett kézzel vártam. A társaim üvöltöttek: „DeWeese! Te béna! Megy a labda! Kapd el!” Felnéztem, láttam, hogy felém száll a labda. Én gyorsan kinyújtottam a kezem, és elkaptam a labdát. A gyerekek hitetlenkedve éljeneztek. „Igen! Béna DeWeese elkapta a labdát!” Egy rövid pillanatig hős voltam, az osztálytársaim körberajongtak, de ez rövid életű volt. A dolgok visszatértek az általános kerékvágásba, amikor én voltam soron, hogy rúgjam a labdát, és rossz irányba rúgtam, mire persze veszített a csapatom.

A bizonytalanság és az alacsony önértékelés a személyiségem része maradt kamasz- és felnőttkoromban is. A korai gyerekkor meghatározó élményei hatnak a személyiségfejlődésünkre, de ezen felnőttkorban lehet dolgozni. Nekem minden okom megvolt arra, hogy keserű és dühös legyek, hiszen elhagyott az apám, nem voltak barátaim, és könnyen kihasználtak, mert vágytam az elfogadásra. Minél többet időztem ezeknél a dolgoknál, annál inkább ez lett a valóságom. Gyűjtöttem a tövisek csokrát. De a múlt tapasztalataiba kapaszkodni – bármilyen keserűek legyenek is azok – túl nehéz teher és végül károsan befolyásolja az egészségünket. Az érzéseink rabszolgái leszünk.

Nemrégiben olvastam Ellen White ezen sorait:
„Sokan, életútjukon gyakran foglalkoznak hibáikkal, gyengeségeikkel, fogyatkozásaikkal, csalódásaikkal, és szívük csüggedt. Európai tartózkodásom alatt egy ilyen lélektől levelet kaptam, melyben kétségbeesésében vigasztalást kért tőlem. A levél vétele utáni éjjelen álmot láttam. Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa körülvezetett mindenfelé. Én virágokat szedtem és kellemes illatukban gyönyörködtem, amikor hittestvérem, akitől az említett levelet kaptam, és aki szintén mellettem haladt, a jelentéktelen tövisekre figyelmeztetett, melyek útját állták. Szomorúan állt ott és panaszkodott. Nem követte a vezetőt a helyes ösvényen, hanem a tövisek és csalánok között botorkált ide s tova. »Nem szomorú-e - így panaszkodott -, hogy ezt a szép kertet így elcsúfítják a tövisek és a csalánok?« A vezetőnk így felelt: »Ne vesződj a tövisekkel, melyek csak megsebeznek! Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfűket!« Nemde ti is szereztetek már életetekben szép tapasztalatokat? Vajon nem éltetek-e már át olyan becses időszakokat, amikor szívetek örömrepesve köszöntötte Isten Lelkét? Ha visszapillantotok a múlt eseményeire, nem jut-e sok drága és fenséges tapasztalat eszetekbe? Nem állnak-e Isten ígéretei - nyíló virágokhoz hasonlóan - életetek útján mindenütt? Akarjátok-e szíveteket örömest betölteni szépségükkel és pompájukkal? Nem bölcs dolog, ha állandóan a múlt szomorú emlékeire gondolunk, ha az élet csalódásait és igazságtalanságait idézzük emlékezetünkbe, ha mindaddig beszélünk róluk és panaszkodunk, amíg csüggedés vesz rajtunk erőt. Az elcsüggedt lelket sötétség veszi körül, mely kizárja szívéből Isten világosságát, és mások életútjára is árnyékot vet.” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 88-89. o.).

Én úgy döntöttem, elengedem a töviseket, és gyűjtöm a rózsákat. Amikor Krisztust befogadtam a szívembe, felfedeztem, hogy ki vagyok én – Őbenne!  Valaha egy sovány kislány voltam, aki azt gondolta magáról, ő mindig mindent csak elront, de már Isten gyermeke vagyok, a Királyok Királyának a lánya (1Pt 2:9). Már nem vagyok apátlan, mert van egy mennyei apukám (Zsolt 27:10; Jn 16:27). Már nem vagyok magányos, akinek nincsenek barátai, hiszen mennyei Atyám is barátjának nevez (Jn 15:15). Tudom, hogy nagyon értékes vagyok, mert Ő életét adta értem (Jn 3:16). Minden okom megvan az örömre!

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
  • ·          Urunk, dicsőítünk átalakító hatalmadért!
  • ·          Dicsőítünk téged azért, hogy barátaidnak nevezel bennünket (Jn 15:15).
  • ·          Dicsőítünk azért, hogy úgy döntöttél, a gyermekeiddé fogadsz minket!

Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
  • ·          Urunk, igényeljük a te győzelmedet az életünkben uralkodó bűnök felett!
  • ·          Bocsáss meg, kérünk, hogy sokszor a múltunk „töviseinél” időztünk, és engedtük, hogy a rossz tapasztalatok elcsüggesszenek bennünket. Köszönjük, hogy ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden hamisságtól (1Jn 1:9).

Könyörgés és közbenjárás
  • ·          Urunk felemeljük hozzád szavunkat vezetőinkért szerte a világon! Kérünk, adj nekik bölcsességet, amikor döntéseket hoznak, és vezetik népedet!
  • ·          Kérjük a te kegyelmedet, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megkárosítottak vagy megbántottak bennünket. Urunk, kérünk, hozz gyógyulást és helyreállítást családjainkba!
  • ·          Urunk, add, hogy mindnyájan barátai legyünk a magányosoknak, és bemutassuk Isten szeretetét azoknak, akiknek törődésre van szüksége!
  • ·          Imádkozunk gyermekeinkért. Kérünk, erősítsd meg őket, hogy bátran kiálljanak melletted, amikor akadályokkal és nyomással találják szemben magukat. Segítsd őket bölcs döntésekre, és add, hogy kiálljanak az igazság mellett (Ézs 44:3-4).
  • ·          Taníts meg Jézus önzetlen példáját követni azáltal, hogy gondoskodunk a körülöttünk élők mindennapi szükségleteiről. Képezz ki arra, hogy szolgálhassunk, mint gyógyító misszionáriusok, civil önkéntesek és a szükségben lévők barátai!
  • ·          Urunk, add, hogy az egyszerű kegyesség hatalmas ébredése söpörjön végig egyházadon az utolsó napokban! Add, hogy kiálljunk az igazság mellett, szakadjon bár az ég!
  • ·          Urunk, mutasd meg, hogyan tudnánk megosztani az evangéliumot a muzulmán embercsoportokkal! Azért imádkozunk, hogy meghallgassák kegyelmed felajánlását, és válaszoljanak rá!
  • ·          Imádkozunk az igazság Japánban elvetett magvaiért, a múlt évi Teljes tagbevonás programjai során. Kérünk, küldj munkásokat, akik örömmel dolgoznak és imádkoznak a Japánban élő emberekért! 
  • ·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. Add, hogy meglássák szükségleteiket és kinyissák szívüket a Szentlélek előtt!
  • ·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.

Hálaadás                                                                                 
  • ·          Urunk, köszönjük ezt az ígéretedet: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Fil 1:6).
  • ·          Urunk, köszönjük, hogy betöltesz bennünket örömmel és békességgel.
  • ·          Köszönjük, hogy munkálkodsz azoknak az embereknek a szívében, akikért imádkozunk.

Javasolt énekek: Ó, Jézus a szívem úgy vár! (HÉ 136); Néped oly várva vár (HÉ 137); Én Jézusom téged (HÉ 213); Ne én, de Krisztus (HÉ 215); Megváltva (karének); Tudom és érzem (HÉ 187) 

Ígéretek, amelyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk
·          „Ha apám és anyám elhagynának is, az ÚR magához vesz engem.” (Zsolt 27:10, ÚRK)
·          „Mit mondunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8:31, ÚRK)
„Hát elfeledkezhet-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha ő el is feledkezne, én nem feledkezem el rólad!” (Ézs 49:15)

2019. január 17., csütörtök

10 napos imaközösség - 9. nap CSÜTÖRTÖK - január 17

10 nap imádságban 2019

Egy mélyebb tapasztalat

9. nap – A kételynél is nagyobb erő

„… mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve róla, hogy a nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra.” (Zsolt 34:2Tim 1:12)

„A teszt pozitív, ön várandós!” Alig vártam, hogy elújságoljam az örömhírt a férjemnek. A kislányunk már majdnem két éves volt, és így ideális korkülönbség lesz a két gyermekünk között. Az örömből azonban üröm lett, mert még aznap erős alhasi fájdalom miatt kórházba kerültem. A vizsgálatok bizonyították az orvos feltevését, hogy méhen kívüli terhességem van. Az egyik petevezeték megrepedt, és életveszélyes belső vérzést okozott. A műtét helyreállította ugyan a fizikai sérülést, a csalódott szívemet azonban nem.

Sok éven át sikertelenül kísérleteztünk, hogy teherbe essek, de az orvosom kijelentette, hogy ez már lehetetlen a szövetkárosodás miatt, amit a vérzés okozott. Elhatároztam, hogy bebizonyítom neki: tévedett! Így gondolkodtam: „Én egy hatalmas Istent imádok, aki Sárával is csodát tett, és a kedvezőtlen körülmények ellenére is engedte, hogy teherbe essen, tehát velem is megtörténhet a csoda.” Isten kezébe tettem hát a jövőmet, és nemsokára valóban áldott állapotba kerültem. Isten válaszolt az imámra! Nagyon izgatottak voltunk! Növekedett az Isten ígéreteibe és szeretetébe vetett hitünk.

A férjemmel sétáltam egy napfényes szombat délutánon a békés folyóparton, amikor megéreztem az ismerős fájdalmat az oldalamban. Picit korábban már éreztem ezt, de figyelmen kívül hagytam. aznap este a fájdalom erősödött, és megint a kórházban kötöttem ki. A vizsgálatok beigazolták a félelmemet. Egy második méhen kívüli terhesség, ami azonnali műtétet igényelt.

Mi történik akkor, amikor egy keresztény minden bizalmát Isten ígéreteibe veti, de csalódnia kell? Hol van ilyenkor az, hogy minden együttmunkálkodik a jóra az életünkben (Róm 8:28)? A kétely felhői beborítottak. Törtem a fejemet. „Miért, Istenem? Nem értem! Miért adsz választ az imámra, hogy aztán elvedd? Miért küldesz a padlóra?”

A kórházi ágyon feküdtem, és nagyon csüggedt voltam. Fizikai fájdalmat éreztem, és érzelmileg is kimerültem. Nem akartam látni senkit magam körül! A nővérke biztosított, hogy a meleg víz jót fog tenni, és besegített a zuhany alá. Könnyek folytak az arcomon. Gondoltam, hogy imádkoznom kellene, de képtelen voltam rá. Azt éreztem, hogy Isten teljesen elhagyott. A zuhanyrózsából rám záporozó víz olyan volt, mintha a felettem lévő sötét felhőkből zuhogott volna. A sátán ezt suttogta: „Így jutalmazza meg az Isten azokat, akik bíznak benne? Így mutatja ki a szeretetét?”

Isten azonban nem hagyott magamra. Arra éreztem késztetést, hogy hangosan ismételgessem a következő szavakat: „Isten szeret engem.” Nem tudtam, képes leszek-e erre, vagy akarom-e egyáltalán. De másodszor is ezt éreztem, ráadásul erősebben, úgyhogy kimondtam: „Isten szeret engem.” Háromszor ismételtem el, úgy, hogy mindannyiszor máshol volt a hangsúly. „ISTEN szeret engem.” „SZERET engem Isten.” „ENGEM szeret Isten.” A harmadik ismétlésnél úgy éreztem, a sötét felhő eltűnik mellőlem. Teljesen kimerülve estem be az ágyamba, és egyedül akartam lenni.

Amikor a kórházi lelkész belépett hozzám, ránézett a beteglapomra, majd megkérdezte, hogy vagyok. Megfogta a kezemet, és együttérzéssel a hangjában kérdezte: „Nehéz elveszíteni egy babát, igaz?” A felhők visszajöttek! Nem akartam elsírni magam a jelenlétében, úgyhogy betakartam a fejem a paplannal, és hangosan mondtam: „Isten szeret engem! Tudom, kinek hittem! Én Krisztusnak adtam az életemet, és amit Ő dönt felőlem, az rendben van, mert az életem el van rejtve Krisztusban.” A felhők újra eltűntek.

Később azok a szavak vigasztaltak meg, amiket Jézus mondott Péternek: „Te most nem érted azt, amit teszek, de később majd megérted” (Jn 13:7). Vitatkoztam Istennel a veszteségem miatt. Nem értettem, miért történt, hiszen annyira hittem, hogy minden rendben lesz. Tíz évnek kellett eltelnie, mire megértettem, hogy Isten azt akarta, hogy megtapasztaljam: a hitnek át kell nyúlnia a láthatatlanért, a felhők mögé, és az ő kegyelme ilyenkor erőtlenségünkben lesz tökéletessé. Csodáért imádkoztam, és Isten valóban adott egyet. De csak később tanultam meg, hogy a valódi csoda az volt, hogy Isten ereje nagyobb a kétségeimnél és segít, hogy összeszedjem magam bármely nehézség közepette. Jóbbal együtt elmondhatom: „Ha megöl engem, akkor is benne reménykedem.” „De ő jól ismeri utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.” (Jób 13:15 (angolból fordítva); 23:10, ÚRK).

„Az Úr próbára teszi bizalmunkat. Meg szeretne tanítani, hogy hol keressünk segítséget és erőt a szükség idején. Így nyerünk gyakorlati ismereteket Isten szándéka felől; melyekre oly nagy szükségünk van életünkben. A hitünk erősödik, amikor komoly küzdelmet vívunk a kétely és a félelem ellen” (Testimonies [Bizonyságtételek], 4. köt., 116-117. o.). „Az eljövendő életben világosságra kerülnek azok a titkok, amelyek itt bosszantóak voltak és csalódást okoztak. Látni fogjuk, hogy a látszólag meg nem hallgatott imáinkat és meghiúsult reményeinket életünk legnagyobb áldásai közé sorolhatjuk.” (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 342. o.).

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
  • ·          Urunk, köszönjük, hogy Te minden részvét Atyja, minden vigasztalás Istene vagy! (2Kor 1:3-7). .
  • ·          Dicsőítünk téged azért, hogy meggyógyítod összetört szívünket és bekötözöd sebeinket.
  • ·          Dicsőítünk téged azért, hogy rád tehetjük terheinket. Te megtartasz bennünket a gyász órájában, mert te magad is megtapasztaltad a gyászt.

Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
  • ·          Urunk, kérünk, Szentlelked által mutass rá bármely bűnre, ami elválaszt bennünket tőled!
  • ·          Bocsáss meg, Atyánk, azokért az esetekért, amikor kétségeink megakadályoznak abban, hogy bízzunk benned! 
  • ·          Köszönjük, hogy megbocsátasz nekünk 1Jn 1:9 szerint!

Könyörgés és közbenjárás
  • ·          Urunk, imádkozunk bölcsességért és kegyelemért, hogy elfogadjuk a csalódást okozó helyzeteket is, tudván, hogy a te szeretsz minket, és azon dolgozol, hogy életünkben minden együtt munkálkodjon a jóra, habár az adott helyzetben ezt nem biztos, hogy értjük.
  • ·          Kérjük, hogy erősítsd meg hitünket, amint kétségekkel és félelemmel szembesülünk.
  • ·          Kérünk, add, hogy családjaink a te szeretetedet mutassák be otthonaikban és a lakókörnyezetükben! Kérünk, teremts összhangot az otthonokban, gyógyítsd meg az összetört kapcsolatokat, óvd meg a sebezhetőket az erőszaktól, és nyilvánítsd ki megszentelő erődet a látszólag reménytelen helyzetekben is!
  • ·          Add, Urunk, hogy gyülekezeti tagjaink, lelkészeink és vezetőink szerte a világon naponta táplálkozzanak a te Igédből! Bár keresnénk téged naponta személyes imában is! Emlékeztess arra, hogy nélküled semmit sem cselekedhetünk!
  • ·          Kérünk, hívj el ápolónőket és orvosokat, hogy új gyülekezeteket alapítsanak a Nyugat-Afrikai Divízió 22 országának 1978 népcsoportjában!
  • ·          Imádkozunk a Transz-Európai Divízió 19 legkevésbé elért városának mintegy 49 millió lakosáért!  
  • ·          Urunk, imádkozunk azért a hét (vagy több) személyért, akik a személyes imalistáinkon szerepelnek. Add, hogy meglássák szükségleteiket és kinyissák szívüket a Szentlélek előtt!
  • ·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.

Hálaadás                                                                                 
  • ·          Urunk, köszönjük azt, hogy mivel Krisztus közbenjár értünk, reményteljes jövőnk lehet.
  • ·          Köszönjük, hogy megvigasztalsz minket minden bajunkban, hogy mi is vigasztalhassunk másokat! 
  • ·          Köszönjük, Urunk, hogy a te erőd a mi erőtlenségünkben lesz teljessé.


Javasolt énekek: Ó, Jézus a szívem úgy vár! (HÉ 136); Élj bennem drága Jézus (HÉ 212); Én Jézusom téged (HÉ 213); Tudom és érzem (HÉ 187); Ha szívemben Istennek békéje él (HÉ 267)

Ígéretek, melyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk

·          „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11:28, ÚRK)
·          „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41:10, ÚRK)
„Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rólad. Nem engedi sohasem, hogy ingadozzék az igaz.” (Zsolt 55:22, ÚRK)

2019. január 16., szerda

10 napos imaközösség - 8. nap SZERDA- január 16

10 nap imádságban 2019

Egy mélyebb tapasztalat

8. nap – A dicsőséges cél

„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket” (Zsolt 34:18, ÚRK)

Egy kéthetes misszióúton voltunk Iloilo városában a Fülöp-szigeteken, amikor a gyülekezet irodájában hívtak. „Van egy hívásod az Egyesült Államokból. Gyere gyorsan!” Dobogó szívvel rohanta az irodába, és felkaptam a telefont. Kifulladva szóltam bele. „Halló!” A vonal másik végén könnybe fúló hangot hallottam. „Jodi, Danny meghalt!” A szívemhez kaptam döbbenetemben. „Hogyan?! Mi történt?” – kérdeztem.

Legfiatalabb öcsém, Frank közölte a hírt, hogy idősebbik bátyánkat, Danny-t, aki alkoholista és drogfogyasztó volt, egy tűvel a karjában találták meg egy motelszobában. Túladagolta a heroint, és alkoholt is ivott rá. Ez végzetes volt. Sokkos állapotba kerültem, sírva vetettem magam a férjem karjaiba. Túl messze voltam, nem tudtam a családommal lenni, sőt, további egy hetet kellett várnom, hogy a misszióút véget érjen.

A hosszú repülőúton rám törtek a gyerekkori emlékek. Eszembe jutott, milyen jókat játszottam a bátyámmal. Arra is emlékeztem, hogy mennyire vigyázott rám. Aztán végiggondoltam Danny életét, a döntéseket, amiket hozott. Fájt a szívem érte, akartam, hogy jobb élete legyen, ismerje meg Istent, és találjon békét és megnyugvást.

Danny mindig könnyen szerzett barátokat. Ő volt a társaság középpontja, bárhol is járt. Ám amikor a középiskolába került, olyan fiúkkal barátkozott, akik buliztak, ittak, drogokkal kísérleteztek. Nemsokára alkoholista és drogfüggő lett, gyakran került a városi fogdába és a bíróság által elrendelt elvonókúrákra. Végül a kirendelt védőügyvéd figyelmeztette őt, ha nem távozik a városból, hogy messze legyen a haverjaitól, akkor valószínűleg börtönben fogja végezni. Így hát Danny egy ideig nálunk lakott.

Ebben az időszakban mutatott némi érdeklődést a lelki dolgok iránt. Részt vett a családi áhítatokon és beiratkozott a bibliai levelező iskola egyik kurzusára. Mindenre tudta a helyes választ, és rekord idő alatt kitöltötte a tanulmányokat. Az élete más irányt vett, és mivel már stabilnak hitte magát, hazament. Hamarosan már a régi barátokkal töltötte az idejét, keményebb drogokra szokott rá, s ez végül az életébe került. Mennyire összetörhette Isten szívét, amikor abban az állapotban, a káros szokások rabjaként lealacsonyodva látta egyik drága gyermekét, akiért lefizette a megváltás árát! „Az Isten, aki maga a szeretet, szenved és könnyeket hullat az Alkotója képmására teremtett ember fölött, aki nem fogadja el az ő szeretetét” (The Spirit of Prophecy, 3. köt., 13. o.).

Én is iszonyúsan féltettem és sajnáltam Danny-t. A családunk számára nagy kín volt végignézni a függőséggel folytatott harcát. Sokszor megkárosította a szüleinket, lopott tőlük, hogy ki tudja fizetni a szert, és hazudott is, hogy leplezze a valódi helyzetét. Ők nem tudták megengedni maguknak, hogy velük éljen, így lett hajléktalan. Anyánk szívét összetörte a gondolat, hogy a fia az utcán alszik télen is, melegedőkben étkezik, ha egyáltalán eszik valamit, és az utcákon kóborol, hogy drogot szerezzen. Sokszor adott neki újabb és újabb esélyt, de a testvérem sosem változott meg. Egyedül halt meg. Nagyon kiábrándultam ebből a világból, elkeserít, ahogyan sátán manipulálja azokat, akik Krisztus nélkül gyengék. Sosem volt Isten terve az, hogy az emberiség szenvedve, magányosan, sátán rabságában vonszolja át magát az életen.

Sokszor gondolkodom, vajon Danny hitte-e, hogy Isten szereti őt. Azon is tűnődöm, mi zajlott le benne élete utolsó pillanataiban. Felkiáltott Istenhez? Üdvözülni fog? Ebben az életben nem tudom meg a választ, de hiszem, hogy mennyei Atyánk Danny fölött tartotta a kezét születésétől kezdve. Tudom, hogy Isten szeretete állandó kísérője volt, jóságával mindig vonzotta őt, és üdvösségre hívta.

A közös ima javasolt formája

Dicsőítés
·          Urunk dicsőítünk téged legnagyobb Ajándékodért, Jézusért, aki meghalt, hogy megváltson minket és szeretteinket.
·          Urunk, dicsőítünk téged azért, hogy hallod, amikor hozzád imádkozunk, és akaratod szerint válaszolsz is.
·          Dicsőítünk téged életet megváltoztató hatalmadért!

Bűnvallás és a bűn feletti győzelem kérése
·          Atyánk, kérünk, mutasd meg nekünk, hogy mely bűnöket kell személyesen megvallanunk. Győzelmet kérünk ezek fölött a bűnök fölött.
·          Kérünk, bocsásd meg azokat az eseteket, amikor nem akartuk követni a te akaratodat, amelyet a te Igédben találhatunk meg.
·          Köszönjük, hogy megbocsátasz nekünk 1Jn 1:9 szerint.
Könyörgés és közbenjárás
·          Urunk, közbenjárunk azokért, akik a körülmények áldozatai, vagy függőségek rabjai. Kérünk, törd össze az őket megkötöző láncokat! Bár visszanyerhetnénk őket neked szeretetünk és törődésünk által! 
·          Adj nekünk megértő, együttérző szívet a bennünket kihasználó családtagjaink iránt! Segítsd őket, hogy meglássák a te szeretetedet a mi tetteink által is.
·          Kérünk, taníts meg, hogyan hirdethetjük alapvető bibliai hitelveinket világosan, kreatívan és biblikus hitelességgel! Bár Jézus lenne hitünk középpontjában!
·          Kérünk, készíts fel fiatalokat arra, hogy gyülekezeteket alapítsanak az Észak-Amerikai Divízió 9 országának 789 népcsoportjában!
·          Kérünk, készíts fel önkénteseket, akik örömmel szolgálnának az Izraeli Misszióterület 70 népcsoportjában!
·          Kérünk, hívj el imaharcosokat, hogy közbenjárjanak a Dél-Ázsiai Divízió 4 országának 2568 népcsoportjárt!
·          Kérünk, küldj orvosmisszionáriusokat, hogy gyülekezeteket alapítsanak a Kelet-Közép-Afrikai Divízió 11 országának 830 népcsoportjában!
·          Imádkozunk a Dél-Ázsiai-Csendes-Óceáni Divízió kiadóhivatalaiért.
·          Imádkozunk, hogy töltsd be Zsolt 32:8 ígéretét mindazokon, akik a Tíznapos Missziós Kihívásban részt vesznek!
·          Köszönjük, Atyánk, hogy elküldöd Szentlelkedet, és munkálod azok megtérését, akik az imalistánkon vannak!
·          Imádkozunk a jelenlevők személyes szükségleteiért is.

Hálaadás                                                                                 
·          Urunk, köszönjük, hogy sátánnak nincs hatalma felettünk.
·          Köszönjük, hogy menekülési útvonalat adsz, és a kísértés nem győzhet felettünk (1Kor 10:13). 
·          Köszönjük, hogy ha Te megszabadítasz bennünket, akkor valóban szabadok leszünk! (Jn 8:36).
·          Köszönjük már előre, hogy meghallgatod imáinkat!

Javasolt énekek: Átadom ma életemet; Én életemnek Istene (HÉ 40); Nyisd meg a szemem; Csak téged dicsér mindenkor (HÉ 45); Tégy foglyoddá Uram (HÉ 192); Ne én, csak Krisztus (HÉ 215); Nagy kegyelmed árad (HÉ 57); Szent Bibliámat szeretem (HÉ 73); Jó pásztorom nékem (karének)

Ígéretek, melyeket igényelhetünk, amikor imádkozunk

·          „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:19, ÚRK)
·           Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket. (Zsolt 147:3)
·          „Azt mondom az ÚRnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom!
Mert ő szabadít meg téged a madarász csapdájából, a veszedelmes dögvésztől.” (Zsolt 91:2-3, ÚRK)
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden.” (2Kor 5:17)