2017. május 19., péntek

26. nap - május 19 - PÉNTEK


26. nap

Lelki növekedés

A lelki növekedés egy folyamat, amely naponkénti kapcsolatot feltételez Istennel egy egész életen át. Ma megismerjük a lelki növekedés kulcsfontosságú elemeit, valamint azt, hogy miként javulhat naponta az Istenről alkotott felfogásunk.
A lelki növekedés vagy tanítványság lényegében Isten felé közeledés egy életen át. Azt jelenti, hogy életünk minden területén nyitottak vagyunk az Istennel való közeli kapcsolatra, s engedjük, hogy az Ő akarata érvényesüljön. A lelki növekedésnek négy kulcseleme van:
a) Látásmód: Istennel naponta, már az első órákban megvalósult személyes találkozók nyomán alakul ki. Az isteni akarat megismerésének keresését feltételezi, valamint az eltökéltséget és a mennyei akarat iránti engedelmességet. Továbbá ide tartozik annak megértése is, amit Ő tenni akar bennünk és általunk.
b) Evangélium: Annak elfogadása, amit Krisztus tett és tesz érettünk. Ide tartozik még az elhatározás is, hogy az evangéliumot hirdetjük mindennapi teendőnk végzése közben, és hogy alkalmazzuk azt a kapcsolatainkra is. „Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket. Ezt pedig az evangéliumért mívelem, hogy részestárs legyek abban” (1Kor 9:22-23).
c) Uralom: Azt a gondolatot rejti, hogy én vagyok az agyag és Isten a fazekas (Jer 18:4).  Krisztus  uralmának  elismerése  azt  jelenti,  hogy  teljes  mértékben alávetjük magunkat  Isten  vezetésének  és  ellenőrzésének.  Ennek  olyannyira  egy  mindennapos tényezőnek kell lennie, hogy a szív megtapasztalhassa minden  emberi kapcsolatomban és mindenben, amit teszek azt, hogy teljes mértékben  és állandóan alávetem magam Krisztus vezetésének.
d) Jelenlét: A napot Isten jelenlétében kell kezdenünk, s Vele induljunk feladatunk teljesítésére.  Szokjuk  meg  állandó  jelenlétét  az  életünkben  és  minden  munkánkban.  Az  alapelv  az,  hogy  legyünk  egy  hullámhosszon  Istennel  és  Krisztus kegyelmével, mert ez a kegyelem tesz boldoggá és győztessé a bűn fölött. „Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt” (ApCsel 2:28). 

A gonosz uralma megakadályozásának és a legyőzhetetlen kereszténnyé válásnak az egyedüli módja az, hogy Krisztus jelenlétében kell maradnom.
„Látszólag nincs tehetetlenebb, valójában mégis legyőzhetetlenebb, mint az a lélek, aki érzi semmiségét, és teljesen a Megváltó érdemeiben bízik. Ima, valamint Isten Igéjének tanulmányozása által, és mert hiszi, hogy Isten állandóan jelen van, a leggyengébb ember is kapcsolatban lehet az élő Krisztussal, aki fogja kezét, és soha nem ereszti el.” (A nagy Orvos lábnyomán, 182. old.)

Ha a fenti négy elemet alkalmazzuk, egy tökéletes egységet kapunk, s a Krisztussal ápolt egységünk növekedni és fejlődni fog. Ebben az egységben a hangsúly minden esetben a keresztre, Isten legösszetettebb kinyilatkoztatására esik.
1.  Gondjaink okait az evangélium, az uralom vagy mindkét területen kell keresnünk.
a) Nem építettük be életünkbe az evangéliumot.
b) Nem vetettük alá magunkat Krisztus uralmának.

2.  Nehézségeink okait gyakran a látásmód vagy az isteni jelenlét elvesztésében kell keresnünk.
a) A látásmód elvesztése eltorzítja az evangéliumot.
b) Az isteni jelenlét elvesztése eltorzítja az uralommal kapcsolatos felfogásokat.
3. A legjobb választás: a látásmód és az isteni jelenlét ötvözése.
a) Ha az Istenről és az Ő elvárásairól alkotott látásmódot jelenlétének érzésével ötvözzük, megváltozik az életünk. 
b) Minden esetben a látásmóddal kell kezdenünk, s akkor az evangélium, az uralom és az isteni jelenlét felé fogunk haladni.

Gyakorlat
1. A látásmód javításának módszerei:
1. Tanulmányozd olyan személyek életét, akikben munkálkodott Isten.
2. Elmélkedj Krisztus életéről.
3. Fejlessz ki imaéletet, úgy beszélj Istennel, mint egy baráttal.
4. Tanulj meg kívülről bibliai szakaszokat

2. Az evangélium jobb megértésének módszerei:
1. Fogadd el azt az igazságot, hogy Jézus meghalt érted.
2. Fogadd el azt, hogy létezésed Isten feltétel nélküli szeretetének az eredménye.
3. Tanulmányozd az evangéliumi igazságokat.
4. Fogadd el azt, hogy az üdvösség teljes mértékben Isten kegyelmének a munkája.

3. A krisztusi uralom életünkbe való beépítésének módszerei:
1. Imádkozz, hogy a Szentlélek mutassa meg, mit kell tenned.
2. Kérdezd meg magadtól:
a) Mindennapi életemben milyen változásokat hoz Krisztus?
b) Mindennapi életemben milyen változásokat hoz az evangélium?
c) Milyen nagy változást hoz Jézus látható jelenléte azokban a döntésekben, amelyeket ma kell meghoznom?

Krisztus legyen minden döntésedben a legfontosabb!

4.  Módszerek, melyek révén gazdagabb tapasztalatokra tehetünk szert Isten jelenlétével kapcsolatosan:
1. Fogadd el Krisztus ígéretének valóságát: „Ímé, én veletek vagyok minden napon.”
2. Fogadd el a Szentlélek valóságát, valamint Jézus Krisztus jelenlétét az életedben (Jn 14:15-20).
3. Naponta különíts el egy helyet, ahol Isten elfoglalhatja az életedet.
4. Gyakorlati módon ismerd meg Isten jelenlétét.

(Adaptáció a „Biblikus alapelvek a keresztény sáfárságra vonatkozóan” című szeminárium alapján, melyet Benjamin C. Maxon írt.)

Kiegészítés 
A tanulási folyamat alatt próbáld leírni azt a napi programot, amelyet Isten tervezett el az életedre vonatkozóan. Leírhatod, hogy mit vár el tőled, de azon személyek neveit is, akikért imádkozol, valamint az Ő üzenetét számodra.

Isten azért teremtett, hogy kommunikálj Vele 
A lelki növekedés egy folyamat, amely naponkénti kapcsolatot feltételez Istennel egy egész életen át.
A lelki növekedésnek négy kulcseleme van:
1.  Látásmód
2.  Evangélium
3.  Uralom
4. Jelenlét 

Ha alkalmazzuk a fenti négy elemet, egy tökéletes egységet kapunk, s a Krisztussal ápolt  egységünk  növekedni  és  fejlődni  fog.  Ezen  elemek  állandó  fejlődése  segít  abban, hogy növekedjünk lelkileg. Ne feledd: 
A lelki növekedés vagy tanítványság lényegében Isten felé közeledés egy életen át. Azt jelenti, hogy életünk minden területén nyitottak vagyunk az  Istennel való közeli kapcsolatra, s megengedjük, hogy az Ő akarata érvényesüljön.

„Akik  azonban magukra öltik Isten  teljes  fegyverzetét,  s  naponta időt szentelnek  az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre. Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a világosságra, a szeretetre és a többi mennyei adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.)

– Módszerek, melyek révén gazdagabb tapasztalatokra tehetünk szert Isten jelenlétével kapcsolatosan:
1. Fogadd el Krisztus ígéretének valóságát: „Ímé, én veletek vagyok minden napon.”
2. Fogadd el a Szentlélek valóságát, valamint Jézus Krisztus jelenlétét az életedben (Jn 14:15-20).
3. Naponta tegyél félre egy helyet, ahol Isten elfoglalhatja az életedet.
4. Gyakorlati módon ismerd meg Isten jelenlétét.

„Akik azonban magukra öltik Isten teljes fegyverzetét, s naponta időt szentelnek az  elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak  kapcsolatban,  és  megmentő,  átalakító  hatást  gyakorolnak  a  körülöttük  élőkre.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.)

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

3 megjegyzés:

  1. Az utolsó részben a 3. pontot nem egészen értem: "Naponta tegyél félre egy helyet, ahol Isten elfoglalhatja életedet".

    VálaszTörlés
  2. Legyen egy kijelölt helyed, ahol Istennel időt töltesz imában, elmélkedésben, olvasásban, ahol semmi más nem zavar meg. Csak egyedül Istennel vagy

    VálaszTörlés