2017. november 22., szerda

Ez lehet a TE REFORMÁCIÓD - 40 Reggel Jézussal - 11. nap - november 23 - CSÜTÖRTÖK

Itt találod a korábbi felolvasásokat: http://40reggeljezussal.blogspot.com/
11. nap

Hogyan tápláld a krisztusi természetet

A  tanfolyam  első  szakaszának  befejezésével  meghívjuk  Alejandro  Bullón  lelkészt, közölje azt az üzenetet, amelyet Isten szánt neked ma. Ő foglalja össze az eddig elhangzottakat. Isten áldjon meg téged! 
Azonnal  a  keresztsége  után  Krisztust  a  Szentlélek  elvezette  a  pusztába.  Ott,  a  magányban Jézus olyan kijelentést tett, amely örökre az erőteljes és boldog élet titka marad: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Lehet, hogy így érvelsz: „Lelkész testvér, értem, hogy miért beszélsz a Biblia tanulmányozásáról. Tudom, hogy tanulmányoznom kell, mégsem érzek vágyat, nem találok örömet az olvasásban!” 
Barátom, a Biblia olvasását elsősorban ne tartsd kötelességnek. Úgy tekints a Szentírásra,  mint  szerelmes  levélre.  Mit  tesz  egy  fiatalember,  amikor  levelet  kap  a  szerelmétől? A következőképpen gondolkozik: „Ó, mennyire idegesítő! Nincs kedvem elolvasni ezt a levelet, mert fáradt vagyok! Csak úgy kötelességből azonban mégis átfutok a sorokon!” Így tesz? Nem, bizonyára nem. Ellenkezőleg, reménykedve várja a levelet, türelmetlenül nyitja föl és lélegzetvisszafojtva olvassa el. És utána? Eldobja? Nem! A zsebében őrzi! Két perc múlva újra elolvassa, majd visszacsúsztatja a zsebébe. Öt perc múltán ugyanolyan türelmetlenül olvassa el, mint előző alkalommal. Még egyszer, aztán még egyszer, s még ezerszer, mígnem úgy érzi, hogy már nem kell elolvasnia, mivel még a pontokat és a vesszőket is tudja kívülről. De még ekkor is elolvassa a levelet. 
Mi ennek a titka? Honnan származik a levél elolvasásának eme buzgó vágya? Miért nem unja meg? A kulcsszó a SZERETET. A fiatalember szereti a levél íróját. Kedves testvérem, a Biblia nem szabályok és tiltások útmutatója. És nem egy megátalkodott nép történelmi leírása. Sem mérések, nevek és színek kötete. Nem egy furcsa állatokról és prófétikus jelképekről szóló könyv. A Biblia a legszebb szerelmes levél, amit valaha írtak! Egy meg nem értett szeretet története. Egy olyan szereteté, amely nem szűnik meg várni. Szerelmes levél, amely a Bárány vérével íródott. Kezdve a Teremtés könyvétől a Jelenésekig egy vörös fonal vezet végig minden lapján: a Bárány vére, amely a Golgotára hív: „Fiam, szeret- lek, te vagy a legszebb dolog, amim van!” 
A Bibliában továbbá találkozhatsz számos hozzád hasonló ember élettörténetével. Olyan emberekével, akik kísértéseken és próbákon estek át. Akik néha elbuktak. Férfiak és nők, akik küzdöttek az érzelmekkel és szenvedélyeikkel, de akik a Bárány vére árán győztek. A leírások által azt mondja neked Isten: „Fiam, ne csüggedj el, nézz előre és haladj tovább. Sikerülni fog.” 
Mindezek mellett azonban a keresztényi élet legnagyobb ellensége a formalizmus. A Biblia gépies olvasásának nincs tápértéke az új természetre vonatkozóan. Az olvasás a Szerzővel való kapcsolat és párbeszéd kell, hogy legyen. Olvass el egy verset, majd elmélkedj fölötte. Próbáld meg alkalmazni, gyakorlatba ültetni az üzenetét. Tedd fel magadnak a kérdést: „Mi a mondanivalója ennek a versnek?” Válaszolj a kérdésre. Mondd el Istennek, hogy mit gondolsz. Beszélj arról, hogy milyen az életed az éppen olvasott üzenet fényében. Ne siess. Próbáld „élvezni” a Jézussal folytatott párbeszéd minden percét. Ne kötelességként vagy teherként tekints erre, hanem mint az Istentől származó személyes ígéretekkel való csodálatos találkozásra.
Más újabb ötlet annak érdekében, hogy megszeresd a Biblia tanulmányozását, az lehet, hogy ha egyes szám első személyben olvasod. Amikor a „mi” szóval vagy egy többes szám harmadik személyben írt szöveggel találkozol, fogalmazd át egyes szám első személybe. Helyezd életedet a Biblia lapjaira. Képzeld el, hogy Isten személyesen hozzád, és nem általában az emberiséghez szól. Például, a Róma 8:31 versében olvassuk: „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Ezt a következőképpen olvashatod: „Mit mondok azért ezekre? Ha Te, szeretett Atyám, velem vagy, kicsoda állhat ellenem?” Ilyenképpen elmondhatod Istennek, hogy szerinted mi vagy ki van ellened, beszélhetsz félelmeidről, kételyeidről, bizonytalanságaidról, s mondandódat zárhatod azzal, hogy mindezek ellenére hiszed, hogy ha Ő veled van, semmi sem vehet erőt rajtad. 
Eme gondolatok mellett szeretnék megosztani veled néhány gyakorlati tanácsot, amit Tercio Sarli lelkész mondott az elmélkedésről, imáról és az Ige tanulmányozásáról szóló szemináriumán:
1. Válassz egy órát: Ahogyan minden nap egy bizonyos órában étkezel, úgy válassz egy órát, hogy egyedül maradhass Istennel, elmélkedhess, imádkozhass és tanulmányozhasd a Bibliát. Tudtad, hogy a nap 24 órájában 96 negyedórás időegység áll a rendelkezésedre? Mi lenne, ha két-három ilyen időegységet félretennél az Istennel való közösségápolásra?
2. Válassz egy helyet: A közösség ápolására félretett idő alatt csendre és nyugalomra van szükséged, hogy semmi se vonja el a figyelmedet. Ilyen lehet a nappali, a hálószoba, az iroda vagy épp kint a természetben is egy fa alatt, egy folyó partján. Ilyen helyeket választott maga Jézus is. Fontos azonban, hogy a hely lehetőleg mindig ugyanaz legyen, és hogy érezd magad kényelemben.
3. Törekedj az elcsendesedésre: Felejtsd el a gondjaidat, s az első perceket töltsd teljes csendességben, így készítsd fel a szívedet az Istennel való közösségre. Ha az áhítat ideje alatt eszedbe jut valami fontos tennivaló, jegyezd le egy papírlapra, s nem fog többé zaklatni a gondolata.
4. Őrizd meg az elmédben ennek az órának a célját: Azért vagy itt, hogy elmélkedj, beszélj Istennel, halld meg a hangját és imádkozz. Ne hagyd, hogy valami is eltérítsen ettől a tervtől. Ne használd ezt az időt a szombatiskolai lecke tanulmányozására vagy az ifjúsági órára való felkészülésre, esetleg más egyébre. Ez az óra az Istennel való közösségre legyen szentelve, semmi más foglalatosságot ne vállalj.
5. Imával kezdd: Természetes módon beszélj Istennel. Hívd meg Őt, hogy legyen veled ezen óra alatt, s kérd, hogy áldjon meg az elmélkedés, a tanulmányozás és az ima pillanataiban.
6. Használd a Bibliát: Válassz ki egy igeszakaszt, olvasd fel magadban, elmélkedj minden  mondatán,  s  törekedj  arra,  hogy  az  olvasás  által  meghalld Isten hangját. A Szentlélek csodálatos igazságokat  fog kinyilatkoztatni  életedre vonatkozóan. Kezdheted az evangéliumok egy vagy két fejezetének naponkénti felolvasásával. Meg fogsz lepődni, milyen sok értékes tanításra lelsz. Legyen kéznél egy füzet is, hogy lejegyezhesd a Szent Könyvben talált felfedezéseidet.
7. Egyéb lelki könyvek: A Biblia mellett számos jó könyv áll rendelkezésedre: Jézushoz vezető út, Jézus élete, Krisztus példázatai, Gondolatok a hegyibeszédről stb. Nem az a fontos, hogy sokat olvass, hanem, hogy elmélkedj az olvasottakon, amely akár egy kis részlet is lehet, mégis elégséges lelki tápláléknak bizonyulhat. Fontos az alapos elmélkedés az olvasottakról.
8. Az  ima  pillanatai: Most  már  készen  állsz  arra,  hogy  többet  beszélj  Istennel, a barátoddal. Mondj el mindent, amit akarsz. Beszélj aggodalmaidról. Ellen G. White mondja: „Hozzátok  gondotokat,  örömötöket,  szükségleteiteket  és  aggodalmaitokat, s mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. […] Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat. Vigyétek Őhozzá mindazt, ami szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben.” (Jézushoz vezető út, 100. old.)

Annyit imádkozz, amennyit csak akarsz, és amennyire Isten téged ihlet.

9. Mennyi időt töltök ebben a közösségben? Nem lehet mindenkire érvényes időtartamot  meghatározni.  Egyesek  napi  negyed  órával  kezdik,  majd  növelik az időt, ahogy növekszik elmélkedési és közösségápolási képességük. Ennek az időszaknak az öröme progresszív, fejlődő. Ellen G. White szerint  egy órát  kell minden nap töltenünk a Jézus életéről és tanításairól való elmélkedéssel (Jézus élete, 63. old.). 

Most pedig nem marad más hátra, csak kezdd el, és tarts ki. Ne csüggedj, ha egyik vagy másik nap akadályok merülnek fel. Kezdd újra, s törekedj kihasználni ezt a csodálatos közösségi órát. Ennek az lesz az eredménye, hogy egyre inkább örülni fogsz az üdvösségnek, s szívesen megvallod hitedet és boldogságodat másoknak is, mivel „a szív, amely állandóan  Krisztusban  leli  nyugalmát,  folytonosan  és  komolyan  fog  Krisztusért  munkálkodni” (Jézushoz vezető út, 71. old.). 
Sikerült eddig minden nap Isten jelenlétében időznöd? IGEN? Ez csodálatra méltó! Folytasd így, ne tétovázz! Az első tíz nap sokkal nehezebb egy szokás kialakításában, de ne lazíts, mert az ellenség minden  rést megkeres, hogy tönkretegye új életmódodat. Légy tehát óvatos!

Isten azért teremtett, hogy kapcsolatot ápolj Vele
Tartod a kapcsolatot azokkal a személyekkel, akikért imádkozol?
„Ó, ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig…” (Jób)

Az igazság az, hogy Isten mindig ott van, ahol mi vagyunk, és próbál magához vonzani még azelőtt, hogy mi időt és energiát fordítanánk az Ő keresésére. Jézus bemutatta, hogy az üdvösség nem annak az eredménye, hogy mi keressük Istent, hanem annak, ahogyan válaszolunk akkor, amikor Ő keres bennünket. Isten minden nap az ajtóban várakozik, s tekintetével azt figyeli, hogy mikor tűnünk fel a távolban. S amikor meglát, fogadásunkra elénk szalad s örömmel köszönt. Ő kezdeményez, mellettünk marad, magához vonz s várja, hogy észrevegyük a jelenlétét. Folytassuk a keresést, mert előbb Ő keresett bennünket. Azért szeretjük, mert Ő előbb szeretett minket, amikor elhagyta a dicsőséget és eljött a bűnnel és nehézségekkel telt világba. Ő mindig keres bennünket. Nem könnyű megszabadulni Tőle, ám mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, különböző stratégiákhoz folyamodunk, hogy elmaradjon tőlünk.

„Akik  azonban magukra öltik  Isten  teljes  fegyverzetét,  s  naponta  időt szentelnek    az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre.  Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az  igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a világosságra, a szeretetre és a többi mennyei adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.)

Tekintsd meg újra Isten tervét a mai napodra vonatkozóan.

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése