2017. május 2., kedd

9. nap - május 2


9. nap

Az elmélkedés gyakorlása (2)

Kezdjük az alábbi tanáccsal:
„A versről versre való mindennapi tanulmányozás gyakran a legáldásosabb. Olvasson el a tanuló egy bibliaszöveget és elméjét összpontosítsa annak megértésére, amit Isten abba a szövegbe helyezett el számára. Azután addig időzzön annál a gondolatnál, amíg azt magáévá nem teszi. Ha egy ilyen szakaszt mindaddig tanulmányoz, amíg annak jelentősége és értelme világossá nem válik előtte, ez nagyobb értéket fog jelenteni számára, mintha sok fejezetet olvasna át figyelmesen úgy, hogy nem tart a szeme előtt egy határozott célt. […] A nyomtatványok óriási áradatával – amelyeket állandóan önt a nyomda – fiatal és idős egyaránt megszokja a gyors és felületes olvasást, ennek következtében elméjük elveszíti az összefüggő és intenzív gondolkodást. (Előtted az élet, 189–190. old.)
Gyakoroljunk úgy, hogy kiválasztunk egy fejezetet, majd teljes egészében elolvassuk, hogy kifejtsük a tartalmát. Ezután válasszunk két-három szöveget, amelyekről elmélkedjünk.
Válaszd ki például 2Krón 20. fejezetét. Olvasd el a fejezetet, hogy megértsd, miről is van szó. Ha szeretnéd mélyebben elemezni, kezdd az olvasást már a 17. fejezettől. Figyeld meg, hogy Jósafát békeidőben készült a harcra, hadsereget szervezett, helyreállította a papságot, bírákat állított, hogy Isten akarata szerint ítélkezzenek. Egyszóval, a jólét idejében fektette le az alapokat, s amikor beköszöntött a válság, isteni látásmóddal kezelte a helyzetet.
Ne feledd:
Válságok azért vannak, hogy kiderüljön, ki kicsoda. Most pedig válasszunk három szöveget, és elmélkedjünk azokról: a 6, 9 és 12. verseket. „És monda: Oh, Uram, mi atyáink Istene! Nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, aki uralkodol a pogányoknak minden országain? A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen, aki ellened megállhatna” (2Krón 20:6).
Itt hol van a kihívás? Meg kell tanulnunk összpontosítani egy adott versre, elmélkedjünk arról, hogy milyen céllal helyezte oda Isten, s aztán elmélkedjünk fölötte, mígnem mennyei üzenetté válik számunkra.
Kezdetnek kiváló módszer néhány kérdést feltenni. Kérdezzük meg tehát 2Krón 20:6 versétől: „Ki is a menny és a föld Ura? Ki a világegyetem Ura? Kinek a kezében van az erő és a hatalom? S ha Ő uralkodik, akkor ki állhatna ellene?” Összpontosíts minden érzelmeddel és energiáddal, hogy felfedezhesd Isten akaratát. Szüntesd meg saját benyomásaidat vagy a másoktól, esetleg a kívülről érkező benyomásokat, s rendeld érzéseidet a Szentlélek vezetése alá, hogy megérthesd a 2Krón 20:6 verséből Isten tervét a mai napodra vonatkozóan.
Ne feledd:
„A Bibliát csak a Szentlélek segítségével ismerhetjük meg, aki az Igét adta.” (Előtted az élet, 189. old.).
Isten a Biblia által szól hozzám, én pedig imában beszélek Hozzá, így válaszolok szavaira. Folytassuk az elmélkedést, s próbáljuk meghallani az Úr hangját az Igében.
Most pedig hasonlóképpen járj el a 9., majd a 12. verssel is. „Amikor veszedelem jövend mi reánk, háború, ítélet, döghalál vagy éhség, megállunk e házban előtted (mert a te neved e házban van) és amikor kiáltunk hozzád a mi nyomorúságainkban: hallgass meg és szabadíts meg minket” (9. Vers).
Folytass párbeszédet a szöveggel. Milyen kérdéseket kell feltennünk annak érdekében, hogy ebből a versből megtudjuk, mit is akar mondani az Úr? Kihez kell kiáltanom, amikor szorult helyzetben vagyok? Isten meg fogja hallani a hangomat? Milyen biztosítékom van arra vonatkozóan, hogy megszabadít? Tegyél fel más kérdéseket is, és ismételd meg a 6. vers esetében alkalmazott folyamatot. Engedd, hogy Isten válaszoljon. Próbáld meghallani a hangját.
12. vers: „Oh mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink.”
Most fogalmazd meg a kérdéseket, és kezdj el párbeszédet folytatni a szöveggel. Hallgasd meg Isten válaszát. Figyelted, hogy a Biblia tanulmányozása sokkal személyesebb, vonzóbb és erőteljesebb lett? Látod, hogy mennyivel könnyebb meghallani Isten hangját és felfedezni akaratát? Minden nap ültesd gyakorlatba ezeket az elveket.

„Akik  azonban  magukra öltik Isten  teljes  fegyverzetét,  s  naponta időt  szentelnek    az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre.  Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az  igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a világosságra, a szeretetre és a többi mennyei adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.).

Isten azért teremtett, hogy kapcsolatot ápolj Vele 
Ma gyakorlatba ültettük azt, amit az utóbbi napokban tanultunk az elmélkedésről. Ezek a leckék áldásul szolgálnak az életedre. 
A válságok azért vannak, hogy kiderüljön, ki kicsoda. „A Bibliát csak a Szentlélek segítségével ismerhetjük meg, aki az Igét adta.” (Előtted az élet, 189. old.). Engedd meg Istennek, hogy válaszokat kínáljon fel. Törekedj meghallani a hangját. Következik a találkozó!
Az  utazás  végén  találkozó  lesz  az  összes  résztvevővel,  s  akkor  majd  átvehetsz  egy igazolványt is!

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________

Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése