2017. május 19., péntek

27. nap - május 20 - SZOMBAT


27 . nap

Az elme és a lelki egészség (1)

A lelki élet gyümölcsei
„A lelki élet azt nyújtja birtoklójának, amit egy egész világ keres, ám amit sosem fog megtalálni, ha nem adja át teljesen magát Istennek.” (121. levél, 1904)

A test, az elme és a lélek is nyer az Istennel való közösségből.

„Minden igazi tudomány és valódi fejlődés forrása Isten ismerete. Bármerre fordulunk a fizikai, szellemi és lelki szférákban, bárhova tekintünk – távol a bűntől –, ennek az ismeretnek a kinyilatkoztatását látjuk. Ha a kutatás bármelyik vonalán haladunk azzal az őszinte céllal, hogy eljussunk az igazságra, érintkezésbe kerülünk azzal a láthatatlan, hatalmas Értelemmel, aki mindenben és mindenek által munkálkodik. Az ember értelme kapcsolatba került Isten értelmével; a véges a végtelennel. Az ilyen kapcsolat hatása felbecsülhetetlen a testre, az elmére és a lélekre.” (Előtted az élet, 14. old.)

Az Isten iránti szeretet fontos az egészség szempontjából
„Isten az emberi szervezet nagy oltalmazója. Testünkről való gondoskodás területén együtt kell munkálkodnunk Istennel. Az Isten iránti szeretet fontos az élet és az egészség szempontjától.” (Special Testimonies, Seria A, Nr.15, 18. old., 1900. április 3; Egészségügyi tanácsok, 589. old.)

A jó cselekedetek a jó egészséget segítik elő
„A jótétemény kettős áldás. Segít azon, aki gyakorolja, és azon is, aki részesül benne. Az a tudat, hogy jót tettünk, a beteg test és lélek egyik legjobb gyógyszere. Az a tudat, hogy jól végeztük el feladatunkat, és örömet szereztünk másoknak, felszabadulttá és boldoggá teszi lelkünket, és új életre kelti egész lényünket.” (A nagy Orvos lábnyomán, 257. old.)

A vallásosság összhangban van az egészségügyi törvénnyel
„Akik a bölcsesség és a szentség útján járnak, felfedezik, hogy »a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete« (1Tim 4:8). Az élet igazi örömeit élvezhetik, s nem háborgatják őket hiábavaló sajnálkozások a múltban eltékozolt órák miatt. De a jövőről szóló sötét jóslatok sem zavarják őket, ha nincsenek a szórakozások csábító hatásai alatt. A szentség nincs ellentétben az egészségügyi törvénnyel, hanem összhangban van vele. Az Úr félelme a jólét alapja.” (Christian Temperance and Bible Hygiene, 14. old., 1890; Egészségügyi tanácsok, 28–29. old.)

Állandó harc az elmére ható káros álmodozás ellen
„Aki szeretne a mennyei természet részese lenni, értse meg, hogy őrizkednie kell a világi kívánságokban rejlő erkölcstelenségtől. Állandó és kitartó lelki küzdelmet kell vívni az elmére ható káros álmodozásokkal. Állhatatosságra van szükség, hogy ne  engedjünk  a  kísértésnek,  mely  gondolatban  és  tettekben  bűnre  akar  rávenni. A lelket a Jézusban való hit segítségével - Aki minden bukástól meg tud őrizni bennünket - meg kell védeni minden eleséstől.
Tanulmányoznunk  kell  a  Szentírást,  s azon  dolgok  felett kell tárgyilagosan  és  komolyan elmélkednünk,  amelyektől  örök  üdvösségünk függ.  Jézus  végtelen  szeretete és kegyelme, helyettünk hozott áldozata a legkomolyabb és a legünnepélyesebb elmélkedést igényli tőlünk. Megváltónk és Közbenjárónk jelleme mellett kell időznünk.
Próbáljuk teljes egészében megérteni a megváltási terv jelentőségét. Elmélkedjünk Annak  küldetésén,  Aki  eljött,  hogy népét a  bűntől megváltsa.  A  mennyei  témák következetes  csodálata  folytán  hitünk  és  szeretetünk  egyre  erőteljesebbé  válik.” (Review and Herald, 1888. június 12.)

Az egészség megrontása gyengíti az erkölcsi erőnlétet is
„Az egészségre káros dolgok nemcsak a testi energiát, hanem a szellemi és erkölcsi erőt is gyöngítik.” (A nagy Orvos lábnyomán, 128. old.)

„Mivel az értelem és a lélek a test által jut kifejezésre, ezért a szellemi és lelki erő nagymértékben függ a testi erőtől és tevékenységtől. Mindaz, ami előmozdítja a testi egészséget, elősegíti az erős elme és a jól kiegyensúlyozott jellem fejlődését is.” (Előtted az élet, 195. old.)

A test: az elme és a lélek kifejeződésének eszköze
„A test nagyon fontos eszköz az értelem és a lélek fejlődésén keresztül a jellem kialakításában. Ezért a lelkek ellensége kísértéseivel az ember fizikai képességeit akarja gyengíteni és torzítani. Az itt elért sikerein keresztül Sátán sokszor az ember egész lényét foglyul ejti. A fizikai mivoltunkban rejlő hajlamok minden bizonnyal romlást és halált hoznak, ha nem kerülnek magasabb rendű képességeink uralma alá. Testünket lényünk magasabb rendű képességeinek kell uralniuk. Az akarat uralkodjék az indulatokon, az akarat pedig legyen Isten uralma alatt. Az Isten kegyelme által megszentelt értelemnek, e nagyszerű képességnek uralma alatt kell tartania az életet. Értelmünk, fizikai állóképességünk és életünk hossza változhatatlan törvényektől függ. E törvények iránti engedelmesség által az ember legyőzheti önmagát, saját hajlamait, győztes lehet harcában az »erők és hatalmak«, »a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak« (Ef 6:12).” (Próféták és királyok, 488. old.)

Az elmébe juttatott életadó energia
„Az Úr óhaja az, hogy elménk legyen józan és értelmes, hogy megérthesse az Ő szavainak és szolgálatának mélységeit, betöltse az Ő akaratát, az Ő kegyelmébe kapaszkodjon, s tiszta lelkiismerettel és hálás lelkülettel végezze az Ő munkáját. Ezáltal az öröm a jó vérkeringést segíti elő. Az értelem életadó energiákat juttat az agyba. Ennek értelmében tehát sosem kell elkábítani az agyat kábítószerek használatával, de túlzottan felizgatni sem szabad serkentőszerekkel. Az agyat, a csontokat és az izmokat harmonikus tevékenységgel kell edzeni, hogy jól beállított gépezetként működhessen a szervezet minden része összhangban egymással, egyik vagy másik túlterhelése nélkül.” (100. levél, 1898.)

A diszpepszia* elbizonytalanítja a vallásos életet
„Az egészségügyi reform alapelveit minden kereszténynek alkalmaznia kell. Azok a férfiak és nők, akik elhanyagolják ezeket az elveket, nem tudnak felkínálni Istennek tiszta, életerős odaszentelődést, mivel az emésztési zavarokkal küzdő vagy a rosszul működő máj elbizonytalaníthatja a vallásos életet.
Az állatok húsának fogyasztása káros hatással van a lelki életre. Amikor a hús a legfontosabb élelmiszerré válik, akkor lényünk legmagasztosabb tulajdonságait legyőzik az alantas szenvedélyek. Mindez szembeszegülés Istennel, s lelki hanyatlást okoz.” (69. levél, 1896.)

A tudatos jócselekedet a legjobb gyógyszer
„A tudatos jócselekedet az egyik legjobb gyógyszer a beteg test és elme számára. Isten áldása egészséget és életet ad az áldás befogadójának. Az a személy, akinek az elméje megnyugszik Istenben és hálás, a gyógyulás útjára lépett. Némelyek nem értik meg, hogy vallásos kötelességük az elme fegyelmezése és nevelése, hogy kellemes dolgoknál időzzön, s így képessé válhatnak arra, hogy világosságot árasszanak, s ne sötétséget és keserűséget. Az ilyen emberek személyes kedvteléseiknek hódolnak könnyelmű beszédeikkel, nevetgéléseikkel és tréfáikkal, ezért depresszióba eshetnek és olyan belső lelki küzdelmet kell megvívniuk, amelyet kevesen tapasztaltak vagy értenek meg. Önmagukat csapják be azzal, hogy kereszténynek vallják magukat. Ők nem igazi keresztények.” (Signs of the Times, 1884. október 23.; Értelem, jellem, egyéniség, 35. old.)

Dolgozni a lélek és a test érdekében egyaránt
„Orvosainknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy gyógyulást szerezzenek úgy testi, mint lelki téren. Vigyázzanak, imádkozzanak és dolgozzanak,  hogy a küzdő embereknek ne csak testi jólétet, hanem lelki áldásokat is nyújthassanak. Azok az orvosok, akik valamelyik egészségügyi intézményünkben dolgoznak,  s  akik  Isten  igazi  szolgái,  egy  különlegesen  fontos  munkát  kell  végezzenek  minden szenvedő emberért, akivel kapcsolatba kerülnek. Egyetlen alkalmat sem  szabad elszalasztaniuk, hogy a lelkeket Krisztushoz, a test és elme nagy Orvosához  vezessék. Minden orvosnak kötelessége hozzáértő munkát végezni Krisztus szolgálatában. Egyetlen pillanatig sem szabad elhanyagolni a lelki dolgok iránti érdeklődést, mert ezzel eltékozlásra kerül az az erő, amely az emberek gondolatait a nagy Orvoshoz emelheti.” (223. levél, 1905.)

Az orvos, aki az elcsüggedt elmét és szívet kezeli
„Az orvosnak emberi bölcsességnél többre van szüksége ahhoz, hogy kezelni tudja a nehéz testi és értelmi betegségeket. Ha nem ismeri a mennyei kegyelem erejét, nem segíthet a szenvedőknek, sőt ellenkezőleg, csak súlyosbítja a helyzetüket. Ám ha jól megalapozott függőségi kapcsolatban van Istennel, képes lesz kezelni az elcsüggedt és beteg elmét. A betegeket Krisztushoz fogja vezetni, s megtanítja őket arra, hogy a terhek nagy Viselőjének lábaihoz tegyék le nehézségeiket és aggodalmaikat.” (Testimony Treasures, 2. köt., 144. old., 1885; Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 417–422. old.)

Nem  tesz  lelki  emberré az, hogy gyülekezeti  tag,  vezető,  presbiter vagy  akár lelkész  vagyok. A lelkiség egy folyamat, amely a naponkénti Istennel való járásból áll. Bárki is vagy, tudnodkell, hogy senki sem válik lelki emberré egy bizonyos gyülekezeti szolgálat vagy beosztáskövetkeztében.

Isten arra teremtett, hogy egészséges elméd legyen 
Minden igazi tudomány és valódi fejlődés forrása Isten ismerete. Bármerre fordulunk a fizikai, szellemi és lelki szférákban, bárhova tekintünk – távol a bűntől –, ennek az ismeretnek a kinyilatkoztatását látjuk. 
Akik  a  bölcsesség  és  a  szentség  útján  járnak,  felfedezik,  hogy „a  kegyesség  mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete”. Az igazi jólét alapja az istenfélelem. A test nagyon fontos eszköz az értelem és a lélek fejlődésén keresztül a jellem kialakításában. Ezért a lelkek ellensége kísértéseivel az ember fizikai képességeit akarja gyengíteni és torzítani. Az Úr óhaja az, hogy elménk józan és értelmes legyen, hogy megérthesse az Ő szavainak és szolgálatának mélységeit, betöltse az Ő akaratát, kegyelmébe  kapaszkodjon,  s  tiszta  lelkiismerettel  és  hálás  lelkülettel  végezze  az  Ő  munkáját. Az, akinek az elméje Istenben megnyugszik és hálás, a gyógyulás útjára lépett.

„Akik  azonban magukra öltik Isten  teljes  fegyverzetét,  s  naponta időt szentelnek az elmélyedésre, az imára és a Szentírás tanulmányozására, azok a mennyel állnak kapcsolatban, és megmentő, átalakító hatást gyakorolnak a körülöttük élőkre.  Gondolataik  emelkedettek,  törekvéseik  nemesek  lesznek.  Világosan  megértik  az  igazságot és Isten iránti kötelességeiket. Vágyakozni fognak az ártatlanságra, a világosságra, a szeretetre és a többi mennyei adományra.” (Bizonyságtételek, 5. köt., 112. old.)

*MEGJEGYZÉS: Diszpepszia – rossz közérzetet okozó, étkezés után jelentkező, felső hasi feszüléssel, puffadással, teltségérzéssel, émelygéssel stb. járó krónikus emésztési zavar.

Isten terve ma az életemben

A következő üzenetet kaptam Istentől a mai napra:
__________________________________________________________ ______ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Mit vár el tőlem Isten:
________________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Isten terve a mai napomra

Reggel: __________________________________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Délben: __________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Este: Korábban térjek nyugovóra, _____________________________________ ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________ ________________________________________________________________

Személyek, akikért imádkozom:
1.  _____________________________
2. _____________________________
3.  _____________________________
4.  _____________________________
5.  _____________________________
6.  _____________________________
7.  _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. ____________________________


Jegyzetek ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________ ________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése